felmérés

Minden második fiatal fotózott már a telefonjával vezetés közben

2018.06.10.

Riasztó felmérési eredményről számolt be az osztrák közszolgálati televízió honlapja. Azt tudakolták, vezetés közben fotóznak vagy filmeznek-e telefonjukkal az autósok.

Sajnos eddig is köztudott volt, hogy a sofőrök gyakran telefonálnak vezetés közben kihangosító nélkül vagy éppen írnak vagy olvasnak sms-t – írja az orf.at. Most már azt tudjuk, hogy gyakran fotóznak vagy filmeznek a volánnál ülve.

Vezetés közben tilos!

A felmérést az osztrák autópálya fenntartó, az ASFINAG megbízásából az IFES végezte. Ebből kiderül, minden harmadik autós mondta azt, igen, előfordult, hogy vezetés közben fotózott vagy filmezett az okostelefonjával. Még riasztóbb az adat a fiatalok körében. Itt minden második vallotta be, hogy ez előfordul. Fiatalnak a felmérésben a harminc év alatti korosztályt vették.

S mit fotóznak a sofőrök? Szinte mindent. Szép tájat, állatokat, különleges autókat, baleseteket, rendőrségi vagy tűzoltók bevetéseit.

Az ASFINAG ügyvezetője felhívta a figyelmet arra, autópályákon a halálos balesetek leggyakoribb oka, hogy letérnek az útról vagy palánknak ütköznek. A telefonáló, fényképező, filmező autósok nem csak a maguk, nem csak utastársaik, hanem más közlekedők életét is súlyosan veszélyeztetik – írja az orf.at

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.19
A Mol és a Shell ideiglenesen korlátozták a tankolható üzemanyag mennyiségét a szlovéniai....
2026.03.19
A Nemzetközi Autóipari Munkacsoport (IATF) bejelentette, hogy a BYD hivatalosan is csatlakozott a....
2026.03.19
A Ford bemutatta az elektromos Capri SUV továbbfejlesztett változatát, amelyet egy sportautó....
2026.03.19
Annak az autóvezetőnek, aki belterületen ötven helyett 114 km/órával száguldott, 210.000 forintot....
2026.03.18
Nagyon menő, 5 éves, százezer alatti, első tulajos, magyar, összkerekes, dízel, automata X-Trail....
2026.03.18
A hazai pályázati forrásoknak és az Opel kedvező árazásának köszönhetően a tisztán elektromos (BEV....
2026.03.18
A Ford vezérigazgatója szerint „másfajta állatok” a kínai pickupok, mert eltérnek a hagyományos,....
2026.03.18
A Leadec Kft. bővítette szolgáltatásait a BMW Group debreceni gyárában és további feladatokat....
2026.03.18
Az ügyintézés és a lakossági internethozzáférés is javul többek között néhány Szeged környéki....
2026.03.18
Március 8-án, vasárnap ünnepelte a Volkswagen Haszonjárművek a hannoveri üzem 70 évét. 1956-ban....