veterán autó

Mindössze 38 kilométert gurult ez az öreg Peugeot 306 - videó

2025.02.05.

Sok találmánya van az emberiségnek, amely megmaradt egyszerű használati tárgynak. Például a golyóstoll, a botmixer vagy a vasúti váltó. Nem keltenek érzelmet, rajongást, nem kötődünk hozzájuk, elég, ha teszik a dolgukat. Az autók viszont - és különösképpen a cikkben szereplő két öreg Peugeot – teljesen más. Csavaros történet következik.

Tamás, aki jelenleg Szombathelyen él, hasonlóan sok magyar fiatalhoz, megszerezte a jogosítványát. Az első autóra nem volt sok pénze, és a szülei is azt mondták: jobb, ha a rutint valamilyen kisebb értékű autóval szerzi meg. Mivel a francia kocsik álltak hozzá közel, Tamás egy erősen használt Peugeot 306-ost választott első autónak. Akkor talán még nem tudta, hiszen a fiatalok tapasztalatlanságával és lelkesedésével bírt, hogy az első dolgok nagyon fontosak. Az első repülés, az első szerelem, az első autó...

Így a kis Peugeot-hoz – bár nem volt hibamentes – Tamás erősen kötődött. Szeretgette és szerelgette, tuningolta a szülei kertjében, használta, sok kalandot élt át vele és rengeteg emléke van róla.

Éppen ezért, amikor hirtelen esély nyílt rá, hogy néhány évvel később megvegyen egy másik 306-ost, nem habozott. Ráadásul ez a második 306-os egészen különleges darab.

Hogy megértsük, miért, ugorjunk vissza az időben körülbelül 30 évet. A 1990-es évek elején Magyarországon fontos változások zajlottak: a KGST és a Varsói Szerződés búcsúzott, helyette jöttek a szabad választások és a piacgazdaság. Ez zajlott teljes Közép-Kelet Európában, s Európa másik fele meglátta a lehetőséget az új piacokban. A Peugeot-nál is tudták, hogy az emberek jobban fognak élni, emelkedni fog az életszínvonaluk, több pénzt fognak költeni, azaz sok új autót lehet nekik eladni. S noha ekkor még nem létezett a Peugeot Hungária mint importőr, aki összefogja a Peugeot magyarországi behozatalt, a franciák munkához láttak.

Tisztában voltak vele, hogy hamarosan autók tíz- és százezreit adják el a régióban, és azokat karban is kell tartani, így Közép-Kelet Európában elsőként Szekszárdon létesült a Peugeot leendő szerviztechnikusait képző oktatási intézmény. A Peugeot-tanulók az 505-ös számú szakképző iskolában találtak otthonra (jelenleg Szekszárdi Szakképzési Központ), ahová a Peugeot motorokat, alkatrészeket és mindenféle célszerszámot küldött, hiszen az autószerelés és hibadiagnosztika nemcsak elméleti, hanem nagyon is kézzel fogható, gyakorlati dolog.

Ekkor került Szekszárdra négy darab Peugeot. Először a cikkünkben szereplő és az utókornak megóvott 106-os és 306-os, majd kicsivel később egy 806-os és 206-os is. Sőt, bizonyítva a Peugeot humorérzékét, a franciák küldtek egy 505 GT-t is, ha már az iskola is 505-ös számú volt.

Az autók vagonokban érkeztek Magyarországra, Franciaországban forgalomba helyezve sosem voltak, nem volt típusbizonyítványuk, ezért a hazai bürokrácián is fennakadtak. Közel egy évet rostokoltak a vámraktárban, míg végre mehettek rendeltetési helyükre. A szekszárdi iskolában aztán oktatási segédeszközként folytatták karrierjüket, azaz kivételesen hasznosak voltak. A kis 106-os és a piros 306-os az autóvillamossági műhelyhez tartozott, nem hajtották őket.

A 306-os soha nem volt megbontva, az iskola diákjai csak elektromos mérésekre használták, a motortérben lévő elektromos köteg bontásán kívül nem bolygatták az autót. A belső műanyag elemeken is kizárólag olyan sérülés van, ami abból fakadt, hogy egy-egy fedelet sok ezerszer kipattintottak a helyéről, mértek egyet a mögötte lévő kábelen vagy csatlakozón, majd visszapattintották a helyére – nem meglepő, hogy néhánynak a füle nem bírta a fokozott igénybevételt.

A 306-os egyébként más szempontból is kivételes állapotban van. Hasonló korú autókban általában 380 ezer kilométer van, a nagyon megkíméltekben esetleg 38 ezer. Tamás autója viszont összesen harmincnyolc kilométert gurult, hiszen ez a táv jórészt akkor került bele, amikor ide-oda tologatták. Vagy most, amikor Tamás elvitte egy autókozmetikushoz, hogy szeretett autója kívül-belül teljes pompájában ragyoghasson.

Ahogy ő fogalmaz, nem azért vette a piros 306-ost, hogy hajtsa. Számára ez egy szobor, ám az ő szívének különösen kedves, hiszen az első autója szobra. Nem is tervezi, hogy sokat megy vele, (a kocsi csak I rendszámmal használható, forgalomba nem helyezhető), mert nem szeretné, ha a kilométer-számlálón nulláról átfordulna egyesre jobbról a harmadik számjegy. S szeretné megőrizni azt a makulátlan állapotot is, amelyben a teljesen rozsdamentes váz-, és fémszerkezet van.

Az újszerű állapot és a 38 megtett kilométer mellett más szempontból is különleges a 306-os. Olyan prototípusról van szó, amelyet előszériában gyártottak, azaz nem azonos a sorozatban gyártott, forgalomba hozott modellekkel. Az ilyen prototípusok általában a zúzdában végzik, a kis Peugeot-k azonban megmenekültek, és sok autószerelő "inas" tanult rajtuk. Az előszéria jelei számos helyen fellelhetők. A műanyag burkolatok nagy része például nem texturált, hanem natúr műanyag. A szériagyártás előtt ugyanis nem az a fontos, hogy az ajtópanel felülete pontosan olyan legyen, mint a szériakocsiban, hanem hogy pontosan illeszkedjen a helyére.

A 306-os motorja sem szokványos, legalábbis az európai piacon nem volt elérhető ebben a típusban. A korábbi 205-ös, 405-ös és 309-esben megtalálható XU5 kódú 1,6-os benzinmotor van benne, a motorszám 000036. Emellett az ülései sem egyeznek meg a szériamodellekkel, a 405-öshöz rendelhető szövettel vannak borítva, viszont vastagabbak, jobban párnázottak, mint egy átlagos ülés. A hátsó üléssoron nincs fejtámla – csupán két fejtámaszt imitáló kitüremkedés -, a széria 306-osok teljes értékű fejtámlákkal készültek. A beépített extrák egy része be sincs kötve; az infra adóvevős központi zárnak és a riasztónak csak a burkolata van meg, de hiányzik a vevőegység és a csatlakozók.

A képre kattintva megnézheti a videót

A 306-oshoz képest a szürke 106-os szinte ridegtartáson volt; ez a kocsi néha még a próbapadon is futott, így kicsit több benne a kilométer. Sőt, a kis Peugeot-t Franciaországban a gyár minőségellenőrző szakemberei is hajtották, és kis füzetecskében vezették a menetpróbák során tapasztaltakat (itt-ott zörög valami, zajos a fék satöbbi), s meglepő módon a kocsival együtt ez a füzet is utat talált Magyarországra.

Tamásnak, a 306-os tulajdonosának Youtube-csatornája van, saját autója történetét már elkezdte feldolgozni, de tervben van a 106-os képi bemutatása is.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Halálosan láthatatlan: Az ÖAMTC – Osztrák Autóklub -  riasztást adott ki a silány minőségű....
2025.02.10
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák....
2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....
2025.02.10
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló....
2025.02.10
Nem csak nálunk, Ausztriában is lopják a közlekedési táblákat.   ..
2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....
2025.02.09
Először látható igazi fotókon a Vanwall első modernkori utcai autója, ami történetesen egy....
2025.02.09
Az Ariya NISMO nagyobb teljesítményt és feszesebb kormányozhatóságot kínál. ..