Mini tereprali

A MINI készen áll a Dakarra

2018.01.06.

Ma délután a kilencezer kilométeren és tizenöt napon át tartó erőpróba utolsó helyszíni felkészülése is véget ért, a január 6-i rajtig már csak órák vannak hátra. A MINI hét versenyduóval és egy vadonatúj technológiával száll szembe a homokdűnékkel, a csapadékos időjárással, a több mint háromezer méteres tengerszint feletti magassággal és a kiváló ellenfelekkel. Minden készen áll.

2018. január 6-án elrajtol a negyvenedik Dakar Rali, amelynek a dél-amerikai kontinens idén immáron tizedik alkalommal ad otthont. A mezőny a tizenöt napon át tartó, tizennégy etapból álló megmérettetésen Peru fővárosából, Limából indul útnak, hogy aztán Bolívia és Argentína tájain keresztül vezetve, január 20-án az argentin Córdoba városában érkezzen célba. A brit prémiumgyártó hét versenycsapattal, a MINI elsőszámú motorsport-partnerének számító X-raid istálló átfogó háttértámogatásával és idén először két különböző hajtáslánccal vág neki a legkeményebb tereprali mintegy 9 000 kilométeres versenytávolságának.

Az indulókra sivatagi hőség, sziklás szakadékok és csapadékos időjárás vár, az útvonal pedig több mint háromezer méteres tengerszint feletti magasságokba is felvezet. A pilótáknak és navigátoraiknak +40°C fokos hőmérsékletre és fagypont körüli időjárásra is fel kell készülniük.

A rajtvonalhoz guruló hét MINI csapat elsődleges célja, hogy 2012, 2013, 2014 és 2015 után idén megszerezze a brit prémiumgyártó ötödik abszolút Dakar-győzelmét. A természet erejével, az idővel és az ellenfelekkel a vadonatúj fejlesztésű, hátsókerék-meghajtású MINI John Cooper Works Buggy három példánya és az összkerékhajtású MINI John Cooper Works Rally továbbfejlesztett változatának négy képviselője száll szembe.

Az X-raid istálló színeiben versenyző három MINI John Cooper Works Buggy volánjánál a finn Mikko Hirvonen és navigátora, a német Andreas Schulz, a szaúd-arábiai Yazeed Al-Rajhi és a német Timo Gottschalk, valamint a Dakaron újoncként induló tengerentúli duó, Bryce Menzies és Peter Mortensen foglal helyet.

A MINI John Cooper Works Rally versenyautókat klasszikus Dakar-veteránok hajtják a cél felé. A spanyol Joan „Nani” Roma mellé honfitársa, a korábbi Dakar-győztes Alex Haro ül be, a lengyel Jakub „Kuba” Przygonski és a belga Tom Colsoul párosa pedig az FIA Cross-Country Rali Világkupa friss, abszolút második helyezésével érkezik a rajzhoz. A másik két összkerékhajtású MINI versenyautóban az argentin duó, Orlando Terranova és Bernardo Graue, valamint a chilei Boris Garafulic és navigátora, a portugál Filipe Palmeiro foglal helyet.

A Limából rajtoló első etap csupán egy rövid felkészítés a soron következő tizenhárom megmérettetés előtt, hiszen a 31 kilométeres szakasz egyelőre csak ízelítőt kínál az ezt követő négy napon át tartó forróságból. „Célunk, hogy január 20-án a Dakar Rali abszolút dobogójára álljunk fel” – nyilatkozta a szombati rajt előtt Sven Quandt, az X-raid istálló igazgatója. „A vadonatúj MINI John Cooper Works Buggy-val és a továbbfejlesztett MINI John Cooper Works Rally-val erre minden esélyünk megvan. Természetes ugyanakkor, hogy vannak olyan változók, így például az időjárás és az útviszonyok, amelyekkel nem tudunk előre számolni. Az abszolút sikerhez ráadásul szerencse is kell, hiszen roppant erős a mezőny” – tette hozzá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....
2026.11.06
Egyre drágább alkatrészek, emelkedő nyersanyagárak, milliárdos költségek és óvatos vásárlók: az....
2026.11.06
Új korszakra készül a brit ralisport: 2027-től jelentősen módosulnak a versenyautók műszaki....