utánpótlás

Miről mesél a motorolaj? (1.rész)

2022.08.15.

Egyszerűnek tűnik a kenéstechnika, hiszen van az olaj, meg a viszkozitási osztály, aztán már csak az árkategória befolyásolhat a döntésben. De legtöbben még ennyit sem vesződnek vele, mert csak a „tegyünk bele valamit” elvét követik, aztán majd lesz valahogy. A kenéstechnika egy tudomány. Nem akármilyen mérnöki tudás, és sok-sok éves szakmai tapasztalat szükséges ahhoz, hogy kiismerjük magunkat az olajok bonyolult világában. Egy új interjúsorozat indul az Autoszektoron, amelynek már első részében kiderülnek érdekes részletek a kenéstechnika világából. Szóval, ha érdekli a téma, akkor tudom ajánlani, hogy tartson velünk, vendégem Hudák Attila, a MOL-LUB Kft. kenéstechnikai szakértője.

Olajdiagnosztika. Kimondva egyszerű, de valójában egy sokkal bonyolultabb tudomány

Olajdiagnosztika helyett inkább azt kellene mondanunk, hogy berendezés diagnosztika, ami olaj vizsgálatán alapul. Képzeljük el úgy, mint a vérvételt: mintavétel – vizsgálat – diagnózis – javaslatok. A vérvétel sem csak azért történik, hogy kiderüljön, a vér milyen állapotban van, hanem hogy kiderüljön, jól működik-e a szervezet. Az olajdiagnosztika lépései ugyanezek, és ugyanúgy képet kapunk a gép/berendezés állapotáról. Természetesen az olajállapot is érdekes lehet, ha például arra irányul a vizsgálat, hogy le kell-e cserélni az olajat, vagy sem.

img.freepik.com

A motorolaj vizsgálata honnan ered, mikor indultak az első olajvizsgálatok?

Az USA-ban kezdték először vizsgálni az olajokat az 1940-es években. Akkor még csak azért, hogy a dízelmozdonyok olajcsere-periódusát meghatározzák. Előtte semmilyen tudás nem volt erre vonatkozóan. Innen indult, de mára ettől sokkal többről van szó. Sok esetben kritikus egy berendezés üzembiztonsága. Például ha egy atomerőmű tartalék generátorának motorját nézzük, akkor nem kérdés, hogy alapos vizsgálatra van szükség.

Szóval az olajdiagnosztika inkább a nagyobb gépekhez javasolt?

Erre a választ az alapján lehet megadni, hogy mi a vizsgálat célja, mekkora az olajtöltet. Ha azt szeretnénk tudni, hogy az olajat kell-e cserélni vagy nem, akkor számolnunk kell azzal, hogy többe kerülhet a diagnosztika, mint a csere. Tehát egy személygépkocsi esetén pusztán ezért nem érdemes vizsgálni az olajat. Viszont például rendellenes működés esetén igen. Fuvarozók, vagy ipari üzemek esetében, ahol nagyobbak az olajtöltetek, és kiemelten fontos az üzembiztonság, a tervezhető karbantartás, mindenképp javasolt a rendszeres olajdiagnosztika.

images.pexels.com

A lakossági felhasználók körében mennyire elterjedt a vizsgálat? Tudják, hogy ez működik, és szoktak kérni vizsgálatot?

Egyre többen tudják és keresnek meg minket különböző kérdésekkel. A leggyakoribb az, hogy az olaj, amit egy szervizben betöltöttek a gépjárműbe, az tényleg az a motorolaj-e, mint ami a számlán szerepel? Ez valószínűleg azért lehet, mert elég sokat lehetett hallani az olajhamisításokról, ami valós, nem csak egy kitalált történet sajnos. De szerencsére azt elmondhatjuk, hogy a legtöbb esetben azért motorolaj kerül a flakonba, csak éppen nem az a minőség vagy márka, amit megfizettünk. Különböző vizsgálatokkal meg lehet állapítani, hogy két olaj azonos-e, vagy sem. Például az IR spektroszkópiával, ami egy diagram formában az olaj ’ujjlenyomatát’ adja.  Ha egy meghibásodás okát szeretnénk kideríteni, gyakran mélyebbre kell ásnunk, további vizsgálatokra lehet szükség. Emellett fontos, hogy a diagnoszta -aki a vizsgálati eredmények alapján véleményt mond-, a lehető legtöbb információt kapjon a körülményekről. De normál esetben elegendő egy alap vizsgálati sor, ha itt minden oké, akkor nem érdemes további teszteket végezni.

images.pexels.com

AdBlue, vagy hűtőfolyadék vizsgálatra is van lehetőség?

Igen, végzünk ilyen vizsgálatokat is a LubCheck olajdiagnosztikai laboratóriumunkban. Összességében hűtőfolyadékot jóval kisebb számban vizsgálunk, mint kenőolajat. A hűtőfolyadék vizsgálati eredmények alapján megállapítható, hogy alkalmas-e további használatra, illetve milyen mértékű a korrózió a rendszerben. AdBlue esetén azt tudjuk megállapítani, hogy megfelel-e specifikációnak.

Hogy történik a mintavétel?

Először is, ez egy kritikus eleme a folyamatnak. A nem megfelelően vett olajmintát felesleges vizsgálni, mert nem a valós képet fogjuk látni. Akár hamis értékeléshez is vezethet. Általában 1 dl olajat elemzünk, ami származhat akár egy több ezer literes tartályból is. Egy személygépkocsi esetén is kiemelten fontos, hogy a minta reprezentatív legyen, és mintavételkor ne szennyeződjön az olaj. Gyakori, hogy így kerül a mintába víz, por stb. Előfordult, hogy egy motormeghibásodás okának kiderítésére olajmintát küldtek: a motorból leeresztett olaj előtte egy vödörben napokig állt a földön, nem csoda, hogy minden volt benne. A szakszerű mintavételnek megvan a folyamata és az eszközei, ezeket mi biztosítjuk a felhasználóknak.

images.pexels.com

Miért fontos egy nagy flottát üzemeltető cégnek az, hogy a járműveik, gépek motorjának teljesítményét, elhasználódottságát folyamatosan monitorozzák?

Az olajdiagnosztikával jelentős költségcsökkentés érhető el. A LubCheck olajelemzés segítségével tudomás szerezhető a kezdődő meghibásodásokról, és megelőzhetők a költségesen javítható, halmozódott károsodások.  Az olajminták rendszeres vizsgálatának költségei lényegesen alacsonyabbak, mint az ilyen módon elkerült – nem egyszer súlyos – meghibásodások és a leállás költségei. Vannak olyan flották, ahol minden olajcserekor vesznek mintát. Ez lehetőséget ad a trendfigyelésre. Így már idejében láthatjuk, ha például felgyorsul a motorkopás. Két gyakori probléma, a hűtőfolyadék és a porszennyeződés esetén nagyon sokat lehet spórolni, ha a vizsgálatnak köszönhetően időben kiderül. A hűtőfolyadék bejutás a motorolaj degradációját okozza, ami a motor tönkremeneteléhez vezethet. Az adalékelem-tartalom elemzésével megbízhatóan kimutatható, ha hűtőfolyadék jut a motorolajba. A másik gyakori, amit látunk, hogy szűretlen levegő jut a motorba. Ez komoly motorkopást okoz, mivel az olaj egyfajta csiszolómasszává válik. A por összetevőinek megjelenése a motorolajban szintén könnyedén kimutatható. Emellett megnövekedhet a kopásfém-tartalom is. A vas, réz, alumínium, ólom és egyéb fémek aránya utal arra, hogy melyik alkatrész kopik. Azonban a fémek lehetnek korrózióból származó vegyületekben ’oldott’ állapotban is. A megfelelő diagnózishoz sok tényezőt kell figyelembe venni.

images.pexels.com

Egy átlagos autóhasználó oldaláról megközelítve milyen hibát lehet megelőzni egy diagnosztikai vizsgálattal?
 
A zömében városban használt, folyamatosan hidegüzemben futó motoroknál gyakori, hogy felhalmozódik az üzemanyag az olajban. A biodízel használata fokozza ezt a problémát, hiszen nehezebben párolog el.  -  Az olaj magas üzemanyag-tartalma kenési hiányossághoz vezet, a lecsökkent viszkozitás miatt elveszik az olaj teherviselő képessége. Ennek következménye lehet pl. a főtengelycsapágyban megszakadó kenőfilm, a fokozott csapágykopás, aminek berágódás a vége. A tulajdonos általában már csak a meghibásodással szembesül. Az üzemanyag-tartalom és a viszkozitás vizsgálata -ami már egy alap vizsgálati csomagnak is része - felfedi a problémát. 
A kopás sajnos nem csak a csapágyakban, de mindenhol máshol sok más alkatrésznél is jelen van, növekszik, ahol kenés van.
 
Felhasználói oldalról csökkenthető valamivel ez a kopás? Hogyan tudjuk hétköznapi autóhasználóként megóvni, és meghosszabbítani autónk motorjának életét?
Ezekkel a kérdéssel folytatódik hamarosan az interjú.
Addig viszont kövessenek minket Facebook oldalunkon is.
 
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....