F1

Monacói Nagydíj - Akár nyerhetnek is a Red Bullok az istálló korábbi magyar mérnöke szerint

2018.05.24.

Akár a győzelemre is esélyesek lehetnek a Forma-1-es Red Bull pilótái a hétvégi Monacói Nagydíjon - Kling Sándor, az istálló korábbi mérnöke szerint.

A 32 éves szakember, aki több mint három évig dolgozott szerkezeti elemzőként a Red Bullnál, az MTI-nek adott interjúban kifejtette: mivel a monacói pálya adottságaiból fakadóan szinte eltűnnek a motorerőből adódó különbségek, sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak az aerodinamikai fejlesztések.

"A Forma-1-ben három pályát húznak nagyjából egy kaptafára: Monte-Carlót, a Hungaroringet és a szingapúri helyszínt" - mondta Kling. "Ezeken a versenyhétvégéken kap igazán nagy szerepet az, hogy melyik csapat mennyire tudja hatékonyan megtervezni azokat az elemeket, amelyek a minél nagyobb leszorító erő megteremtéséért felelősek."

A Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán doktorált szakember a Red Bullnál töltött időszak alatt másfél évig csak az első vezetőszárny kialakításán dolgozott, és bár szerinte hatalmas szerepe van ennek az elemnek a versenyautók teljesítményében, mégsem tartja fontosabbnak, mint a hátsó légterelőt.

"Tudni kell, hogy egy szezonon belül sem fordul elő olyan, hogy ugyanaz az autó álljon rajthoz két versenyhétvégén, a fejlesztés gyakorlatilag folyamatos, két egymást követő helyszín között is történnek változtatások a karosszérián" - avatott be a részletekbe Kling Sándor. "Menet közben az első vezetőszárny találkozik először a levegővel, ezért hihetetlenül fontos szerepe van abban, hogy a légáramlatot miképpen vezetjük el az autó alatt, az oldalsó elemek, valamint a pilóta feje és a karosszéria felett. Nem véletlen, hogy első ránézésre látható, mennyi kisebb-nagyobb plusz elem kerül rá az első szárnyra, és hogy a hátsó szárny jóval kevesebb ilyen kiegészítőt tartalmaz."

A magyar szakember elárulta, az angliai Milton Keynesben található bázison a dolgozók nagy többsége hétköznap végezte a feladatait, a versenyhétvégékre nem is utaztak el a csapattal. Vannak ugyanakkor az istállónál olyan szakemberek, akik hétvégén, az úgynevezett "operatív szobából" segítik az adott verseny helyszínén dolgozó csapattagokat.

"Volt szerencsém egy alkalommal végig követni egy futamot ebből a helyiségből, és valóban elképesztő, hogy a világ bármelyik pontján versenyeznek is az autók, az összes szenzor adatait, a teljes telemetriát és a rádiós kommunikáció minden részletét azonnal látták, hallották az operatív szobában dolgozó kollégák" - mondta Kling Sándor, aki néhány hónappal ezelőtt úgy döntött, hogy hazaköltözik a családjával és saját projektjének fejlesztésén dolgozik tovább.

 

"Abban maradtunk a Red Bull-lal, hogy a tervezés szempontjából igazán sűrű, novembertől januárig tartó időszakban külső, szerződött partnerként segíteni fogom a csapatot, erre vonatkozóan szóbeli megállapodásunk van" - nyilatkozta a mérnök, aki munkatársaival közösen immár öt éve fejleszti - a Forma-1-ben tanultak és tapasztaltak felhasználásával - azt a kompozit karbonfelnit, amelyet sorozatgyártásban szeretnének az utcai autósok számára is elérhetővé tenni.

"A prototípusunk második verziója készül most, ezzel már a legkomolyabb teszteket is el lehet majd végezni, a célunk pedig az, hogy ne csak versenyzési célra, hanem a szükséges engedélyek birtokában közúti használatra is forgalmazhatóvá váljon" - mondta Kling Sándor, és hozzátette: a sorozatgyártás milliárdos projekt, ezért ahhoz befektetőt kell majd találniuk.

"Ezek a felnik három előnyös tulajdonsággal rendelkeznek az utcai autók tekintetében is: egyrészt fogyasztáscsökkentő hatásuk van, másrészt a gyorsítást és a lassítást is segítik, harmadrészt pedig biztonságosabbá teszik a járműveket, hiszen a súlyuk jóval kisebb, mint a hagyományos felniké, így könnyebbé válik a guruló kerekek lefékezése" - fejtette ki a szakember.

MTI - Nyitókép: MTI archív

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....