Motorsport Games

Motorsport Games: Báder 10. a szimulátorosok versenyében

2019.11.03.

Báder Benjámin tizedik lett a szimulátorosok döntőjében a Róma mellett elhelyezkedő Vallelunga versenypályán zajló Motorsport Games szombati napján - írja az MTI.

A 28 éves versenyző pénteken a két szabadedzésen egyformán hatodikként végzett, majd szombaton a harmincfős mezőny hatodik helyezettjeként jutott az elődöntős futamba. A Race Online Hungary szimulátorosa a saját elődöntős versenyét a második helyen zárta, ezzel egyenes ágon került a legjobb 12 versenyzőt felvonultató fináléba, amelyen a hatodik helyről rajtolhatott.

A 19 körös döntőben a barcelonai Forma-1-es pálya, a Circuit de Catalunya digitalizált másán versenyeztek egymás ellen a döntősök, mégpedig a Red Bull X2019 koncepcióautót irányítva.

A rajtnál Báder egy pillanatra negyedik és ötödik is volt, ám ezután hetediknek csúszott vissza, majd a célegyenesre fordulva megpördült, de mivel többen is a boxba hajtottak kerékcserére, maradt hetedik. A magyar szimulátoros a verseny alatt a két kötelező boxkiálláson és kerékcserén túl még egyet teljesített, öt körrel a döntő vége előtt 11. volt, a hajrában pedig még egy pozíciót tudott javítani. A finálét ausztrál riválisa nyerte, második a Costa Rica-i, harmadik az olasz versenyző lett.

Szántó Zoltán a drifteseknek péntek este megtartott, villanyfényes kvalifikáción bejutott a legjobb 16 közé, ott pedig az orosz Ilja Fedorovval került egy párba. A két versenyzőnek kétszer kellett végigmennie a Vallelunga pályán belül kialakított távon, előbb az orosz, majd a magyar driftes ment elől. A két futam alapján mindhárom pontozóbíró Fedorovot látta jobbnak, így Szántó számára véget ért a viadal.

A Motorsport Games szombati versenynapján Tóth László negyedikként zárt a Formula-4-esek versenyében, míg Kiss Norbert 14. lett a túraautósok első futamán. A Német Bálint, Kiss Dorka kettős nem jutott a legjobb 16 közé gokart szlalomban, ők 17. helyen végeztek.

A Motorsport Games vasárnapi programjában Tóth László és Kiss Norbert lesz még érdekelt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.05
A modern autókban már az ajtó kinyitása is szoftveres műveletté vált, Kína azonban most meghúzta a....
2026.09.05
Lezárták a Megyeri út érintett szakaszát a baleset miatt - írja kora este a Katasztrófavédelem. ..
2026.09.05
Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő....
2026.09.05
Kevesebb mint fél év leforgása alatt tízezer villámtöltő-állomást telepített a BYD Kína-szerte, és....
2026.09.05
A Geely három kiemelt európai eseményen csatlakozik a sportteljesítmény, a kitartás és a mentális....
2026.09.05
A mesterséges intelligencia segítségével akár száz évet is átugorhatunk. Bepillanthatunk a 22.....
2026.09.05
A legendás imolai versenypályán folytatja 2026-os nemzetközi programját Gender Tamás Junior. A 16....
2026.09.05
Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között....
2026.09.05
Hatan megsérültek, köztük annak a teherautónak a sofőrje is, aki lengyel turistákat szállító....
2026.09.05
Szeptember 4-én megnyitotta kapuit a 31. Balaton Boat Show, amely ismét a hajózás és az aktív....