Kínai-magyar autóipari együttműködés

Nagy kínai beszállító indít beruházást Magyarországon

2022.02.17.

Az egyik legnagyobb kínai autóipari beszállítónak számító Baolong csoport szigetszentmiklósi beruházásával újabb lendületet kap a Magyarország és Kína közötti gazdasági együttműködés, amelyből hazánk rendkívül sokat profitál - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a zöldmezős beruházást bejelentő budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kínai vállalat ezzel Magyarországon hozza létre az elektromobilitási stratégiájának európai bázisát az elektromos és intelligens autóiparhoz kapcsolódó termékek gyártása terén - írja az MTI.

Az ötmilliárd forintos fejlesztést az állam 1,5 milliárd forinttal támogatja, aminek nyomán a meglévő 180 mellé 35 új munkahely jön létre - közölte.

Beszédében a külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság gerincoszlopa az autóipar, amely forradalmi megújuláson megy keresztül globálisan. Szerinte ez most a világgazdaság "legmeghatározóbb és legnagyobb hatású folyamata", s ezért amelyik ország sikeres tud lenni ezen a téren, az hosszú távú gazdasági növekedésre és versenyelőnyre tesz szert.

"Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Magyarország ennek az átállásnak a bajnoka" - jelentette ki. Erre példaként említette, hogy hazánk az elektromos akkumulátorok ötödik legnagyobb exportőre, s az elektromos meghajtáshoz szükséges egyéb megoldások kifejlesztése is a gazdaság fontos szegmensét képezi.

Szijjártó Péter rámutatott: a keleti vállalatok előretörése itt is jól látható, így alapvetően meghatározza majd az európai országok gazdasági versenyét a jövőben, hogy ezek a cégek hova hozzák a beruházásaikat a kontinensen. Mint mondta, ebben Magyarország jól teljesít, ami a keleti nyitás politikájának köszönhető.

"A forradalom szelét ma már keletről fújják" - fogalmazott.

Tájékoztatása szerint az autóipar 160 ezer embernek ad munkát Magyarországon, és a teljes feldolgozóipari kibocsátás csaknem 30 százalékáért felelős. A 90 százalékos exportaránnyal dolgozó ágazat termelési értéke tavaly meghaladta a 9400 milliárdot.

A miniszter aláhúzta, hogy Magyarország sokat profitál a Kínával folytatott gazdasági és politikai együttműködéséből. A kétoldalú kereskedelmi forgalom például folyamatos rekordokat dönt, tavaly 11 százalékos növekedés után meghaladta a 11 milliárd dollárt. A kínai beruházások értéke pedig átlépte az ötmilliárd dollárt.

Úgy vélekedett, hogy az európai politika képmutató a kínai gazdasági kapcsolatok ügyében, ugyanis miközben a nagyobb országok bírálni próbálják a kisebbeket a Kínával fenntartott viszonyuk miatt, épp ők kötik a legnagyobb üzleteket.

"Mi továbbra is a praktikus, pragmatikus, kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre fogjuk helyezni a hangsúlyt Kínával, a képmutatást meghagyjuk azoknak, akik elég nagyok ahhoz, hogy mást mondjanak, mint amit csinálnak" - mondta.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....
2026.07.24
Az európai autóipar fájdalmas problémával szembesült: a termelés visszaesett, miközben túl sok az....
2026.07.24
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett....
2026.07.24
Elszállították a Duna alacsony vízállása miatt a Margit híd középső pillérénél előkerült második....