OPEC

Nagymértékben csökkent az OPEC olajtermelése decemberben

2019.01.04.

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) decemberi olajtermelése csaknem két éve a legnagyobb mértékben csökkent, elsősorban a szaúdi termelés visszafogása miatt.

A Reuters hírügynökség tengeri szállítmányozók és olajpiaci kereskedők körében végzett felmérése alapján az valószínűsíthető, hogy az OPEC decemberi termelése 2017 januárja óta a legnagyobb mértékben, napi 460 ezer hordóval, napi 32,68 millió hordóra zsugorodott.

A decemberi termeléscsökkenés döntő részben annak hatására következet be, hogy a szervezet legnagyobb olajtermelője, Szaúd-Arábia a múlt hónapban egymaga napi 400 ezer hordóval fogta vissza a termelését. Az OPEC és az azon kívüli szövetségeseit tömörítő OPEC+ csoport december elején arról döntött, hogy az októberi termelést alapul véve, január 1-től együttesen napi 1,2 millió hordóval fogja vissza kitermelését fél évig az olajpiac és az árak stabilitása érdekében.

Az OPEC napi 800 ezer hordóval, a szervezeten kívüliek pedig napi 400 ezer hordóval fogják vissza a termelésüket, ezen belül Oroszország napi 228 ezer hordó termeléscsökkentésre tett ígéretet. Csütörtökön, röviddel 17.30 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 32 cent, 0,58 százalék csökkenéssel, 54,59 dolláron állt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....