Chery

Nagyot hasít a Huawei és a Chery új crossovere

2025.02.16.

Nagyon valószínű, hogy bestsellere lesz a kínai piacon a Huawei és a Chery koprodukciójában készült Luxeed R7. Sőt, már most az, néhány hónappal a megjelenése után!

 

A világ egyik legnagyobb okostelefon-gyártója és a negyedik legnagyobb kínai autóipari vállalat közös erejével épült, fényűzően kinéző crossover két változatát szeptemberben, majd decemberben dobták a kínai piacra, és az idei év első hónapjában már vezette a SUV-ok eladási listáját. A helyi sajtó szerint januárban 11 418 darabot adtak el belőle Kínában, az értékesítések megkezdése óta pedig 43 ezret.

A Luxeed R7 meglehetősen robusztus kupé-crossover, amelynek hossza 4956, szélessége 1981, magassága 1634, tengelytávja pedig 2950 mm, vagyis leheletnyivel nagyobb a BMW X6-nál. Tisztán elektromos (BEV) és hatótávnövelt elektromos (EREV) változatban kínálják az autót. Az előbbit 82 vagy 100 kilowattos akkumulátorral látják el, ami 667-802 kilométeres távolság megtételét teszi lehetővé.

Az utóbbi, a 268 lóerős EREV 37 kilowattos CATL akkumulátorral és áramfejlesztőként működő 1,5 literes turbómotorral van felszerelve, s hatótávja eléri az 1570 kilométert, ami az egyik legjobb mutató a világon. Tisztán elektromosan az EREV 251 kilométert tesz meg.

 Az EREV alapváltozatának ára 249 800 jüan, míg a legdrágább modifikáció 339 800 jüan, vagyis átszámítva közel 12-16 millió forint között mozog az ára a kínai piacon.

A Luxeed R7-nek az intelligens eszközök kínálatában és minőségében – hála a Huawei-nek – állítólag messze túlszárnyalja a versenytársait, és feltehetően ez adja a hallatlan népszerűségét. De a fejlesztők már a nevében elültették a siker magvát: az R betű állítólag a „revolution”, vagyis forradalom szóra utal, amiből arra lehet következtetni, hogy a két kínai óriás ennek a modellnek szánta azt a szerepet, hogy felforgassa a kínai piacot. A kezdeti sikerekből ítélve ez akár sikerülhet is. 

A Huawei egyébként folyamatosan terebélyesíti tevékenységét az autóipartban. A technológiai óriás a tavalyi év végén jelentette be, hogy az állami kézben lévő Changannal karöltve vegyesvállalatot alapít, amely haladó autóipari technológiákat, rendszereket és komponenseket fog fejleszteni. A Changan részesedése a közös cégben nem haladja meg a negyven százalékot.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....