Dakar

Nasszer al-Attijah győzött a Dakaron Daciával

2026.01.17.

Az autósoknál a katari pilóta, a motorosoknál pedig az argentin Luciano Benavides nyerte a szombaton véget ért, 48. Dakar-ralit Szaúd-Arábiában.

Az 55 éves al-Attijah - aki sportlövőként a 2012-es londoni olimpián bronzérmes lett skeetben - hatodszor bizonyult a legjobbnak, korábban 2011-ben, 2015-ben, 2019-ben, 2022-ben és 2023-ban nyert. Ezúttal Daciával versenyezett, a tavaly bemutatkozott gyártónak ez az első győzelme a Dakaron.

A verseny honlapja szerint a katari pilóta kilencedikként zárt a szombati utolsó szakaszon, de összetettben így is közel tíz percet megőrzött előnyéből a spanyol Nani Romával szemben. A Janbu környéki etapot a Romához hasonlóan Forddal versenyző svéd Mattias Ekström nyerte, aki harmadik lett összesítésben.

A motorosoknál drámaian alakult a zárószakasz, a több mint háromperces előnnyel az élről kezdő, korábbi kétszeres győztes amerikai Ricky Brabec ugyanis eltévedt, Benavides pedig ezt kihasználva két másodperccel megelőzte összetettben. Ez a legkisebb különbségű siker a verseny történetében, Luciano Benavides pedig először diadalmaskodott. A KTM-mel versenyző dél-amerikai motoros - akinek bátyja, Kevin 2021-ben és 2023-ban megnyerte a Dakart - második lett a 105 kilométeres távon, míg Brabec tizedikként ért be Hondájával, miután hét kilométerrel a cél előtt elvétette az útvonalat. A szakaszon és összetettben is a spanyol Tosha Schareina lett a harmadik.

A szatmárnémeti születésű és pályafutása 16. Dakarján részt vett Gyenes Emánuel a zárószakaszon a 26. helyen végzett, az összetettben pedig 25. lett.

A 48. Dakar-ralinak - a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenyének - több mint 800 résztvevője volt, és csaknem 5000 kilométernyi gyorsasági szakaszt, valamint majdnem 8000 kilométeres össztávot teljesítettek az indulók Szaúd-Arábiában. Az idei volt a hatodik Dakar, amelyet a szaúdi sivatagban bonyolítottak le.

Eredmények:

13. (utolsó) szakasz, Janbu-Janbu, 105 km:

------------------------------------------

autósok:

1. Mattias Ekström, Emil Bergkvist (svéd, Ford) 46:14 p

2. Sebastien Loeb, Edouard Boulanger (francia, Dacia) 8 másodperc hátrány

3. Henk Lategan, Brett Cummings (dél-afrikai, Toyota) 13 mp h.

Az összetett végeredménye:

1. Nasszer al-Attijah, Fabian Lurquin (katari, belga, Dacia) 48:56:53 óra

2. Nani Roma, Alex Haro (spanyol, Ford) 9:42 perc hátrány

3. Ekström, Bergkvist 14:33 p h.

motorosok:

1. Edgar Canet (spanyol, KTM) 49:03 p

2. Luciano Benavides (argentin, KTM) 6 mp h.

3. Tosha Schareina (spanyol, Honda) 47 mp h.

...26. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 9:57 p h.

Az összetett végeredménye:

1. L. Benavides 49:00.41 óra

2. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 2 mp h.

3. Schareina 25:12 p h.

...25. Gyenes 10:20:06 óra hátrány

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Forrás: 
MTI
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....