Tesla

Negyedéves nyereséggel lepte meg a piacokat a Tesla

2018.10.25.

Két éve első alkalommal számolt be negyedéves nyereségről az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla. Elon Musk szerint mostantól nyereségesen fog működni a cég és a cash-flow is pozitív lesz minden negyedévben.

A szeptemberrel zárt három hónapban a Tesla 6,8 milliárd dollár bevételre tett szert, több mint duplájára, 130 százalékkal magasabbra az egy évvel korábbinak. Negyedéves nettó nyeresége 311,5 millió dollár lett a 2017. harmadik negyedévi 619 millió dollár veszteséggel szemben. Az idei második negyedévben még 718 millió dolláros rekordveszteséget jelentett a Tesla.

A Tesla nyolc éves tőzsdei történetében a mostani volt a harmadik nyereséges negyedév, az összes többi veszteséges volt. A Tesla nemcsak nyereségbe fordította gazdálkodását a harmadik negyedévben, de megállította pénzügyi forrásainak elapadását is: a beszámolási periódusban 1,4 milliárd dollár pozitív cash-flow jelentkezett mérlegében a tavalyi harmadik negyedévi 301 millió dollár negatív cash-flow után. A negyedévet a Tesla 2,9 milliárd dollár likvid forrással zárta, szemben az előző negyedév végi 2,2 milliárd dollárral.

A negyedéves eredményről értékpapírpiaci elemzőkkel tartott telekonferencián Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója közölte, hogy a Tesla mostantól nyereségesen fog működni és a cash-flow is pozitív lesz minden negyedévben, kivéve amikor hiteleiből kell majd nagyobb tételeket törlesztenie. Szeptember végére már heti 5300-ra emelte a Tesla a tömegterméknek szánt Model 3 gyártását, amiből a negyedév folyamán 56 ezer darabot szállított le megrendelőinek.

Összehasonlításképpen tavaly az egész évben a már meglévő Model S és Model X típusokkal együtt összesen 101 ezer autót adott át a Tesla megrendelőinek. A szerdai tőzsdei zárást követően közzétett eredménybeszámoló hatására a Tesla részvénye 13 százalékkal emelkedett a tőzsdén kívüli kereskedelemben. A szerdai kereskedést a részvény két százalék veszteséggel zárta.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.11
Elegancia és technológia új szinten a Mercedes SUV-okban ..
2026.04.11
Először Oliver Solberg, aztán Elfyn Evans dobta el a Toyotát a csúszós aszfaltos utakon, így....
2026.04.11
A 11-es úton, Szentendre irányában történt az eset, ahol a főutat egy kerékpárút keresztezi. A....
2026.04.11
Szorosabbra fűződhet a két Stellantis csoport alá tartozó márka partnersége. ..
2026.04.10
Még egy jó állapotú példányra sem hittük volna, hogy ennyit kértek érte. Na, de ez!? ..
2026.04.10
Az április 19-én rendezendő Imola 6 órás lesz a Toyota Racing csapat és az átdolgozott TR010 Hybrid....
2026.04.10
 Florian Laudan (53) 2026. április 7-én vette át a Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG PR, Sajtó,....
2026.04.10
A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos....
2026.04.10
A kanadai Quarterhill az idei Intertraffic Amsterdam mutatta be integrált útdíj- és szabálysértés-....
2026.04.10
A Ryanair Pozsonyból induló járatokat is törölt, az ok az olaszországi légiforgalmi irányítók....