egészségügyi

Az oroszok többet törődnek autójukkal, mint saját egészségükkel

2026.07.14.

Egy közvélemény-kutatás azt az eredményt hozta, hogy Oroszországban az emberek jobban törődnek autójukkal, mint  saját egészségükkel. 

A Fit Service autószerviz-hálózat és a Budj Zdorov („Légy egészséges”) klinikahálózat közös felmérése az autótulajdonosok szokásait vizsgálta, és megállapította, hogy az autósok sokkal következetesebben ügyelnek járművük karbantartására, mint saját egészségük rendszeres ellenőrzésére.
 
A válaszadók 87 százaléka legalább évente egyszer elvégzi autóján az előírt időszakos karbantartást. Az autótulajdonosok egyharmada évente kétszer is elvégezteti a kötelező karbantartásokat, további 10 százalék pedig ennél is gyakrabban fordul szervizhez. Mindössze 3 százalék vallotta azt, hogy csak akkor keresi fel a javítóműhelyt, amikor már valamilyen meghibásodás jelentkezik az autón. 
 
Ezzel szemben az egészségügyi szűrővizsgálatok jóval kisebb figyelmet kapnak. A rendszeres egészségügyi „check-upokon” a megkérdezettek csupán 53 százaléka vesz részt legalább évente egyszer. Ez lényegesen alacsonyabb arány, mint azoké, akik pontosan követik autójuk karbantartási előírásait.
 
A válaszadók 44 százaléka évente csak egyszer vesz részt szűrésen, míg 49 százalék csupán kétévente vagy még ritkábban. A kutatás szerint a résztvevők 9 százaléka még soha nem vett részt teljes körű egészségügyi állapotfelmérésen.
 
A felmérésben részt vevők 24 százaléka bevallotta, hogy kizárólag akkor keres fel szakembert, amikor egészségi állapotának romlása már nehezen hagyható figyelmen kívül.  Az eredmények nemek szerinti eltérésekre is rámutatnak. Az autójuk karbantartásáról rendszeresen gondoskodó nők 79, a férfiak 64 százaléka figyel az egészségmegőrzésre is. 
 
A felmérés tanulsága szerint az autótulajdonosok többsége pontosan tudja, hogy a rendszeres karbantartás meghosszabbítja járműve élettartamát, és segít megelőzni a költséges meghibásodásokat, ugyanez a szemlélet azonban saját egészségük esetében még nem vált általánossá.

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....