jogosítvány
Egy B kategóriás jogosítvány elméletileg akár két hónap alatt is megszerezhető lenne, most mégis egyre több tanuló szembesül azzal, hogy akár fél évet, vagy még több időt kénytelen eltölteni a vezetés megtanulásával. Hiába sikerül az elméleti tanfolyamot és az ehhez kapcsolódó KRESZ vizsgát pár hét alatt teljesíteni, a legtöbb autósiskolában a gyakorlati oktatás megkezdéséig 2-3 hónapos kényszerpihenőt kell tartani.
Ráadásul az autósiskoláknál tapasztalható nyári csúcsszezon tovább ront a helyzeten, így aki csak most iratkozott be egy tanfolyamra, örülhet, ha karácsonyig meg tudja szerezni a vezetői engedélyét.
Ez a helyzet több tényező együttes hatása miatt alakult ki, és sajnos nem nagyon várható, hogy a közeljövőben mindez látványosan javuljon.
Az okok, ami miatt nehéz ma gyorsan jogosítványt szerezni:
6-8 évvel ezelőtt majdnem 6000 oktató tevékenykedet a képzésben, jelenleg ez nem éri el a 3500-at. Sokan kiöregedtek vagy csak egyszerűen abbahagyták ezt a szakmát. Ugyanakkor ebben az időszakban mindösszesen pár száz új oktató került a rendszerbe. (Ahhoz, hogy valaki oktató lehessen, komoly feltételeknek kell megfelelnie, és egy viszonylag nehéz, hosszú és drága képzésen kell részt vennie.)
Sokszor érkeznek felháborodott tanulók azzal a megjegyzéssel, hogy az autósiskola miért nem foglalkoztat több oktatót. Egyszerű a válasz: azért mert nincs több oktató!
Két éve érvényes az a szabályozás, hogy a gyakorlati oktatók egy nap maximum 10 (kéthetente maximum 96) tanórát dolgozhatnak. Ez természetesen emberileg is, munkajogilag is megérthető, de ugyanakkor ezt megelőzően egy-egy oktató akár 14, 16 órát is vállalt naponta. Mivel a képzést szigorúan dokumentálni kell, ezért a 10 órás keret semmiképpen nem léphető túl.
A gyakorlati óra 50 perces, így ha egy oktató reggel héttől folyamatosan leoktatja a 10 órát (500 perc), délután 4 órakor végeznie kell.
Ezért a legnehezebb helyzetben azok vannak, akik csak munka után tudnak vezetésre járni. Nem egy olyan tanuló van, főleg Budapesten, aki március óta várakozik esti vezetésre.
Szintén pár éves új szabály, hogy B kategória esetén nem csak 30 órát kell teljesíteni a záróvizsgához, hanem 580 kilométert is. Elsősorban a nagyvárosokban ennyi kilométert képtelenség az alapórában teljesíteni főleg a nagy forgalom miatt. De akkor sem, ha a tanuló egy kicsit ügyetlenebb és a képzés elején aránytalanul sok időt tölt a rutinpályán.
Emiatt átlagban egy tanulóval többet kell foglalkoznia az oktatónak, ez szintén a rendszer belassulását segíti elő. Sok türelmetlenül váró tanuló nem érti meg, hogy egy oktató csak akkor tud új tanulóval kezdeni, ha a nála lévő sikeres vizsgát tesz. Ennek pontos időpontját előre látni, nem könnyű feladat.
Egyébként a gyakorlati vizsgák eredménye sem túl rózsás az utóbbi években. Ez egyrészt a türelmetlenségnek is köszönhető, azaz sok tanuló a sürgető idő miatt felkészületlenül próbálkozik a vizsgával, másrészt pedig pár év óta négy manőverezési feladat (három parkolás és egy megfordulás) kötelező jelleggel szerepel a vizsgákon, amin elég sok tanuló elvérzik.
A sikertelen vizsga az adott tanulónak is meghosszabbítja a képzést (nem egy megyében 4-5 hetet is kell várni újabb pótvizsgára), ráadásul az oktató kénytelen a bukott tanulóval foglalkozni, és emiatt nem tud újjal kezdeni.
Összességében a leghasznosabb tanács ebben a kialakult helyzetben az, hogy időben, jó előre el kell kezdeni a jogosítvány megszerezésének legalább a megtervezését.
Aki biztosra akar menni, az számoljon egy legalább féléves intervallumra, amiből sajnos 2-3 hónap tétlen oktatóra várakozással fog eltelni.
Pető Attila elnök
Iskolák a Biztonságos Közlekedésért Egyesület