elektormos autó

Nem aprózza el a Ford: 269 lóerős is lehet az elektromos Transit

2020.11.17.

Ráadásul aggregátorként is használhatjuk majd a tisztán elektromos hajtású áruszállítók európai kínálatának legerősebb modelljét.

A haszongépjármű-piac vezető márkája, a Ford bemutatta az új E-Transit modellt, amely tisztán elektromos hajtásával, szoftveres megoldásaival, szolgáltatásaival és Pro Hardware Onboard opciójával még hatékonyabb munkavégzést kínál a fuvarozóknak.

„A Ford az észak-amerikai és az európai piac első számú haszongépjármű-márkája, ezért a flottajárművek károsanyag-kibocsátásának nullára csökkentése – különösen a házhoz szállítási szegmensben – létfontosságú ahhoz, hogy elérjük 2050-re kitűzött karbonsemlegességi célunkat,” jelentette ki Jim Farley, a Ford elnök-vezérigazgatója. „A Ford kész arra, hogy e változási folyamat élére álljon, amit már meg is kezdett a díjnyertes Transit Custom Plug-In Hybrid és EcoBlue Hybrid modellek bevezetésével. Ez egyszerre jelenthet hasznot bolygónk számára és a vásárlók számára, akiknek üzletmenetét hatásosan segítik az alacsonyabb üzemeltetési költségek és az új összekapcsolt technológiák.”

Az európai vásárlóknak szánt E-Transit a törökországi Ford Otosan Kocaeli üzem külön erre a célra épített gyártósorán készül majd, a díjnyertes Transit Custom Plug-In Hybrid mellett. Az észak-amerikai piacra gyártott járművek a Kansas City összeszerelő üzemben készülnek a Missouri állambeli Claycomóban.

2022-ig a Ford világszinten 11,5 milliárd dollár fektet be az elektromobilitás fejlesztésébe; az európai piacokon 2022 elején megjelenő E-Transit is ennek keretében születik meg. 67 kWh hasznos akkumulátor-kapacitásával az E-Transit várható hatótávolsága 350 km (WLTP ciklusban mérve), ami megfelelő hatótávolságot jelent a napi szintű feladatokhoz, de még a terhelési és az időjárási körülmények változását beleszámolva is elegendő kapacitást jelent. Ennek köszönhetően az E-Transit ideálisan használható a városi környezetben, a fix útvonalakon, illetve a zéró emissziós zónákban, anélkül, hogy a flottavásárlóknak meg kellene fizetniük a számukra szükségtelen extra akkumulátor-kapacitás árát.

Az E-Transit olyan üzemmódokat kínál, amelyeket kifejezetten az elektromos hajtáslánchoz terveztek. Ilyen például az Eco üzemmód, ami 8-10 százalékkal csökkenti az E-Transit energiafogyasztását, amikor az autó nem szállít terhet, de a sofőr erősebb gyorsításokkal, vagy autópálya-sebességgel vezet. Az Eco beállítás lehatárolja a jármű végsebességét, szabályozza a gyorsulás mértékét és úgy vezérli a klímaberendezést, hogy az autó hatótávolsága a lehető legnagyobb legyen. Ugyancsak a megtehető távolságot növeli az Előre Ütemezett Klimatizálás: a légkondicionáló beprogramozható, hogy a beállított hőmérsékletre hűtse vagy fűtse a kabint, amikor az autó még a töltőre csatlakoztatva áll.

Az E-Transit nemcsak a vállalkozások fenntarthatóbb működésében segít, hanem számos, pénzben mérhető előnyt is kínál. Az autó szervizköltsége körülbelül 40 százalékkal alacsonyabb, mint a belsőégésű motorral hajtott modellek esetében, ami csekélyebb fenntartási költséget jelent. Az európai vásárlók a kategória legkedvezőbb, egyéves, kilométer-korlátozás nélküli szervizintervallumának előnyeit élvezhetik, ami mellé nyolcéves, 160.000 kilométeres garanciacsomag jár az akkumulátorra és a nagyfeszültségű elektromos részegységekre. Bizonyos versenytársaitól eltérően az E-Transit váltóáramú csatlakozóról és egyenáramú gyorstöltőről is feltölthető. Az E-Transit 11,3 kW-os fedélzeti rendszerével 8,2 óra alatt tölthető fel 100 százalékra az akkumulátor. Egy nagy teljesítményű, 115 kW-os egyenáramú gyorstöltőre csatlakozva 34 perc alatt tölthető fel az akku 15-ről 80 százalékra.

Az E-Transit opcionális tartozéka a Pro Power Onboard, amellyel az európai vásárlók mobil áramforrássá is alakíthatják járművüket, és így akár 2,3 kW teljesítménnyel működtethetik elektromos szerszámaikat és tölthetik a berendezéseiket – akár a munkavégzés helyszínén, akár menet közben. Ezt a megoldást elsőként a Ford kínálja az európai kishaszongépjármű-piacon. Az alapáron beszerelt FordPass Connect modem akadálytalan konnektivitást kínál, hogy a haszongépjárművek tulajdonosai optimális hatékonysággal működtethessék flottájukat; ebben egy sor, kifejezetten az elektromos járművekhez kifejlesztett szolgáltatás segít, amelyek a Ford Telematika flottaszolgáltatáson keresztül használhatók. A Ford mérnökei úgy tervezték meg az E-Transitot, hogy ne csökkenjen a rakodótér mérete, ezért az akkumulátor a karosszéria alatt kapott helyet. Ennek köszönhetően a raktér akár 15,1 köbméteres is lehet – vagyis ugyanakkora, mint a hátsókerékhajtású, dízelmotoros Transitban.Az E-Transit hajtásláncának és hátsó futóművének áttervezése is a raktér optimális kialakítását szolgálta; a nagy teherbírású felfüggesztés emellett – terhelt és terheletlen állapotban egyaránt – precízebb irányíthatóságot és jobb tapadást is eredményez.

Az európai vásárlóközönségnek szánt E-Transit hasznos teherbírása a dobozos kiviteleknél eléri az 1616, az önjáró alvázas kiviteleknél pedig az 1967 kilogrammot. A jármű elektromotorjának csúcsteljesítménye 198 kW (269 LE), forgatónyomatéka pedig 430 Nm, vagyis jelenleg ez a legerősebb villanymotor a tisztán elektromos hajtású áruszállítók európai kínálatában. A hátsókerékhajtás kivételes tapadást biztosít, amikor az autó nagy terhet szállít.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.02.23
Modellfrissítést kapott a cseh gyártó legnépszerűbb modellje, a külső mellett a belső sem maradt....
2024.02.23
Az MG Motor Hungary alig ünnepelte meg első születésnapját Magyarországon, máris újabb mérföldkőhöz....
2024.02.23
A heves havazás fennakadásokat és forgalmi dugókat okoz Tirol útjain – írja az osztrák....
2024.02.23
Már hivatalos képeken látható a BYD prémium almárkájának karcsú szedánja, ami döbbenetesen erős....
2024.02.23
- A világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD magyarországi óriásberuházásával....
2024.02.23
Az áremelés súlyosan érinti a „nagy” autókat.   ..
2024.02.23
- Négy újabb Gripennel erősödik a Magyar Honvédség - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi....
2024.02.23
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.....
2024.02.23
A magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató rendszerét....
2024.02.23
Közeleg a 2024-es, UNIX-AMTS Autó, Motor és Tuning Show, ahol Magyarországon először lesznek....