makett
Mániákus modellgyűjtő vagyok, bár sokszor megfogadtam, hogy elég, nem veszek többet, de továbbra sem tudok ellenállni, így folyamatosan gyarapodik kollekcióm. Mert amióta eszemet tudom autómániás vagyok és megszállottan gyűjtöm a maketteket.
Az elsőt még hatalmas sorbaállás után szereztem be egy nagykörúti játéküzletben, ahol ritkábban jött Matchbox, mint banán a csemege boltba. Az első nagy, pontosabban kisméretű szerzemény a Ford Zephyr volt 12 forintért, a második egy sárga Vauxhall Victor kombi 16 forintért, nyitható csomagtér ajtóval. A fiatalok kedvéért: akkoriban a benzin literjét 2 forint 50 fillérért mérték, igaz, csak 86 oktánosat.
A fecskefarkú zöld Ford első kerekei elfordultak és mind a négy rugózott. Ráadásul a Matchboxok akkoriban még Made England by Lesney felirattal Angliában készültek. Napjainkban a gyártóhely a távol-kelet, vagyis Kína, de gyártanak maketteket Hongkongban és Malajziában is.
Az eBay-en jelenleg 15-25 ezer forintnyi dollárért (plusz vám) lehet Matchbox Ford Zephyrt rendelni.
A rendkívül ritka 1960-as Matchbox kiadású piros Vauxhall Victor szedán ára jelenleg 5500 euró. Ezekről már nem is álmodom, de eddig mindent megvettem, amit meg tudtam fizetni, és amit meg tudtam szerezni, mert ebben a műfajban sem minden eladó.
Kedvenceim a magyar járművek, hála az Atlasnak és a deAgostininek már van ötven Ikarusom, Csepelem, Rábám, próbálok megvenni, de nem könnyű, mert a sorozat eredetileg 4-6 ezer forintos darabjainak ára olykor öt-hatszorosára is felugrik. Például az Ikarus 55-ös Malév festésű változata, már a börzéken is ritkaság, annak ellenére, hogy öt éves megjelenése után néhány nappal már 25 ezer forintért kínálták a portálokon.
A mostani favorit egy nyerges vontató Škoda/LIAZ 706 RT, ami Karosa buszpótkocsit vontat. Ezt csak a makettsorozat előfizetői kapták, ami erősen korlátozott példányszámot és komoly árakat jelent, a börzéken már 30 ezer forintért sem lehet megszerezni. Sőt, jó néhány svihák ezzel csalt ki előlegeket a felizgult gyűjtőktől.
Igazán látványos lett a valóságban műanyag karosszériás Ikarus 526-os tűzoltóautó és a Csepel D352-es alvázra épített felsővezeték-szerelőműhelykocsi, melynek tetején minden olyan részletes, mint az eredetinek. Mindezekkel együtt darabjáért csak hatezer forintot kellett leszurkolni.
Újkori Made in Hungary darabok
Egyre több magyarországi gyártású autóból készült makett: az Ikarus sorozat darabjait három-négy éve még 2-3 ezer forintért lehetett megvenni az újságárusoknál, áruházakban, napjainkban némely értéke többszörösére nőtt. Különösen a farmotoros Ikarus és a vörös kabinos Csepel 352-es platós-ponyvás teherautó.
Napjaink és a korábbi magyarországi gyártású autók makettjei is beszerezhetőek. Finom kidolgozásúak az esztergomi Vitara modellek, egyre értékesebbek az első győri Audi TT-k, A3-as Limousine és Cabriolet makettek, ahogy a szentgotthárdi Astrák, melyek egyre jobban elfogynak az utakról is. Ahogy a Galamb József és Farkas Jenő részvételével konstruált T-Ford, mely már Matchbox King Size méretű makettben is ritkaságnak számít.
Elkezdtem összegyűjteni nagyméretű igazi autóm kicsinyített mását, megvan már a Wartburg Tourist és Limousine, két Lada Samara, a 850-es Fiat, a Škoda Scala és Karoq. Sajnos még nem sikerült beszereznem a Renault 19-est és Clio Grandtourt, valamint a Peugeot 306-ost szedánt.
Addig is a következő kollekcióból válogathatok. Itt vannak az újabb ajánlatok, a Mattei Forma 1-es é Ferrari sorozata, melyben több legendás darab 1:64-re kicsinyített változata lesz elérhető.
Érdekesen taktikázott a a Hot Wheels, amikor az év elején bemutatta Forma 1-es sorozatát, melyből hiányoztak az Aston Martin és a Ferrari versenyautói. A miértre mostanság jött válasz.
A Nürnbergi Nemzetközi Játékvásáron jelentette be a Mattel, hogy évtizedes kihagyás után ismét partnerségre lép az olasz márkával, a megállapodás keretében Hot Wheels kilenc Ferrari versenyautó 1:64 arányú modelljét mutatja be. A kollekcióban lesznek utcai sportkocsik és versenyautók.
Először két limitált szériás autóból álló csomaggal lépnek piacra: a Ferrari 312 P és a Ferrari 499P Modificata modellekkel. Előbbi a Hot Wheels márka legelső, 1970-ben kiadott Ferrari kisautóját idézi, utóbbi pedig a Le Mans-i 24 órás autóverseny 2024-es győztesét.
Része lesz a kollekciónak távirányítható az F50-es, SF90 Stradale Assetto Fiorano RC és 250 GTO. Ősszel jelenik meg LaFerrari: a Hot Wheels Premium darab öntött fémkarosszériát, alvázat és Real Riders kerekeket kap.
Ezer forintosok és drágaságok
Szélsőséges a makettvilág, vannak méregdrága darabok, ám ezeket már inkább a gazdag felnőtteknek szánták. A Matchbox kínál ezer forintos játékot és félmillióért James Bond modell Aston Martnt.
A világ legtökéletesebb autójának kikiáltott Rolls-Royce 1:8-as léptékű makettjét, a 67 centis Cullinant 12 millió forintnyi fontért kínálták a márka shopjában. Az ezer alkatrészből álló modell 450 munkaóra alatt készült el, ez kétszerese az igazi Cullinan gyártási és összeszerelési idejének.
Ne bontsd fel, mert…
A modelleket azért szeretjük, mert szépek, jól mutatnak íróasztal ön, polcon, sokszor jelennek meg így filmekben is a kisautók, vonatok, repülők, rakéták. Jól mutatnak, de sajnos porosodnak és qtisztitásuk pepecselő meló, amivel kárt szenvedhet a műremek: letörhet visszapillantó tükre, sérülhet lökhárítója. Sajna vitrinben is porosodnak, igaz, vannak légmentesen záró méregdrága üvegszekrények, ám erre kevesen áldoznak.
A legtökéletesebb védelem az eredeti csomagolás, ám ebben kevésbé mutatós a makett, igaz, ezek így sok év után is többet érnek, ráadásul nem porosodnak. Az eredeti csomagolásban kevésbé sérült makettek ára többszöröse a meztelen darabokban, egy tízezer forintos kis Matchbox az eredeti épp dobozzal a kétszeresét éri.
Ferrari a Zsolnay negyedből
Állandóan keresettek a pécsi Zsolnay negyedben készülő makettek. A 2015-ös alapításakor még húsz képzett mester után idén már hatvan művész készít aprólékos munkával autóműveket. Minden darab számozott, a regisztrációs táblán szerepel a készítés dátuma és alkotójának neve.
Az 1:8-as léptékű és ezer alkatrészből álló Formula 1-es Ferrarikból elsőre tízet raktak össze, egyenként háromszáz órányi kézimunkával. A limitált sorozat minden darabja háromezer eurónál drágább, vagyis az immár több mint hat éve működő magyarországi Amalgam Collection termékei nemcsak minőségben, de árban is a legmagasabb szintet jelentik, legyen az GT, F1-es versenyautó, vagy repülőgép.
Több mint 3,5 millió forintba kerül a legendás Ferrari 250 GT miniatűr változata. Az 1:8 méretarányú, 54 centiméteres makett elkészítéséhez Maranellóból, a Ferrari szakembereitől kapott segítséget a Zsolnay negyedben alkotó csapat.
Minden darabhoz jár fehér kesztyű és miniszerszám az ajtó nyitásához, a karosszériaelemek emeléséhez.
És hogy kik az ügyfelek? Az Amalgam Collection által készített makettek megjelenésükben pontos lekicsinyített másai a Formula 1-es, ésb GT sportautóknak, melyek magángyűjtők vagy versenyekben résztvevő pilóták gyűjteményébe kerülnek
Tizennyolc karátos autó egymilliárdért
A világ legdrágább makettjét évtizede mutatták be a Frankfurti Nemzetközi Autókiállításon (IAA), ahol már Guiness rekorderként csodálhatták a látogatók, persze kellő távolságból és biztonsági intézkedések mellett. Indokolt volt a szigorú védelem, mert a nemes fémekből és drágakövekből kreált hatvan centis Lamborghini Aventador LP 700-4-es modell ára egymilliárd forintra ment fel egy aukción. A fél kilónyi (18 és 24 karátos) arany mellett jelentős mennyiségű platinát és ezüstöt is felhasználtak a maketthez: az alkotó Rober Gülten szerint csak az anyagköltség kétmillió euró volt, erre jött még a másfél millió eurónyi munkadíj.
A karbon elemekre ötszáz órányi kézimunkával ezredmilliméternyi arany réteget futtattak, ahogy a beltérre is, a keréktárcsák platinából készültek, az üléseket 14 ezer drágakővel „kárpitozták”. Az árverésen feltornászott összeg 15 százalékát jótékonysági célokra utalták.
Prototípus aranyáron
Az egykor néhány dollár értékű darab kopottan is értékes lesz. A nemes anyagokból és rengeteg munkaórával készült makettek mellett olykor prózai játékok és tömegmodellek is csillagászati árakon kelnek el. Az 1970-ben 12-18 forintba kerülő Matchboxok ritka és épp darabjai akár 50-60 ezer forintot is megérnek, értéknövelő tényező és akár tízezer forintot is elkérnek az ötvenéves darabok hibátlan dobozaiért, amennyiben eredeti, mert már hamisítják is. Az egykori brit klasszikus újkori vetélytársa a Hot Wheels darabjai is egyre értékesebbek: egyetlen játékgyári prototípus, a Chevrolet Camaro makett harmincmillió forintnak megfelelő összegért kelt el, mert csak ez az egy maradt meg a tizenhat darabos fekete tetős fehér színű próbaszériából.
Mini Bond-autók
A brit Corgi Toys cég tízmilliónál több kicsinyített DB5-öst adott el 1965-ben, a Goldfinger című Bond premierje után. A James Bond DB5-ös 1:43 kicsinyítésű változata 13 250 forintba, az 1:18-as léptékű 15 840 forintba kerül: természetesen ezüst színben, üléskatapultálóval és forgatható rendszámmal. Az eredeti Aston Martinok ma is az Egyesült Királyságban, Gaydonban készülnek, az ugyancsak kézimunkával gyártott Minichamps maketteket viszont Made in China felírat fémjelzi.
A Bond autó Lego változata 1290 részes, megjelenésekor a készlet negyvenezer forintba került, ma ennek csak többszöröséért lehet megszerezni. A modell hossza 34 cm, szélessége 12 cm, magassága 10 cm és az eredetihez hasonlóan ezüstnyír színű Aston Martin DB5-ös: vágott fényszórók, öntött ezüstküllős keréktárcsák, első, hátsó szárnyak és a felnyitható motorháztető alatt hathengeres motor lapul, az utastérbe beépítettek radarkövetőt, valamint rejtett telefont.
Trumpi vámcsapás a játékokra
Az autómakettek és játékok többsége Kínában készül, a 145 százalékos vámtarifa sok amerikai családnak elérhetetlenné teszi az eddig megfizethető darabokat. A CNN-nek nyilatkozó Játékszövetség (Toy Association) elnöke, Isaac Larian szerint az eladott játékok közel 80 százalékát Kínában gyártják, a cégek azért települtek külföldre, mer sok játék még rengeteg aprólékos kézimunkát igényel, és az USA-ban nem találtak megfelelő és megfizethető munkaerőt. Emiatt költöztek Kínába az európai klasszikusok is.
Fotók forrása: Atlas, Amalgam Collection, Corgy Toys, deAgostini, Hot Wheels/ Mattei, LSB, Matchbox, Rolls-Royce, Boros Jenő
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!