Koenigsegg

Nem hiszi el, milyen autóval jár munkába a Koenigsegg alapítója

2025.04.11.

Reggelenként még egy autóipari zseninek is el kell jutnia a munkahelyére, és bár Christian von Koenigsegg manufaktúrájában a világ legkülönlegesebbjei között számon tartott autók készülnek, ő maga szívesebben jár valamivel, ami egy fokkal (de nem sokkal) kevésbé eszement, mint saját konstrukciói.

Enzo Ferrari számos excentrikus vonása közül a legfurcsább talán az volt, hogy miközben a világ legkiválóbb sportautóit gyártotta, ő maga egyszerű, hétköznapi járművekkel közlekedett. Hasonlóképpen gondolkodik Christian von Koenigsegg is - bár nyilván tiltakozna a megtisztelő párhuzam ellen -, tudva, hogy bár cége világszínvonalú hipersportautói kétségtelenül alkalmasak a mindennapi használatra, léteznek náluk jóval racionálisabb opciók, akár a csúcsforgalomban történő manőverezésre, akár a környezetszennyezésre gondolunk.

Persze, ha valaki olyan konstrukciókat adott a világnak, mint a Koenigsegg Jesko, amely álló helyzetből 18,82 másodperc alatt gyorsul 400 km/órára, majd onnan 9,01 másodperc alatt meg is áll, érthető, ha A-ból B-be közlekedve is igényt tart némi vezetési élményre.

Ezt pedig nem másban találta meg, mint a Toyota GR Yarisban, amint arról az Instragramon április elején közzétett videobejegyzése tanúskodik. Egy kis háromhengeres őrület reggelre, mondja a kamerába, amint beszáll az új generációs közúti versenyautó volánja mögé. Mivel személyes fiókjában egy év alatt mindössze négy poszt született, feltételezhetjük, hogy csak olyan dolgokról kommunikál, amelyek közel állnak a szívéhez. Ilyen a CC850, amelyet a vállalat legelső sorozatgyártású modellje, a CC85 ihletett; ilyen a Mazda MX-5, élete első álomautója, amelyhez egyetemista kora óta ragaszkodik; és a jelek szerint ilyen a Toyota GR Yaris is, amely a saját kategóriájában ugyanolyan utolérhetetlen és különleges jelenség, mint Koenigsegg termékei a hipersportautók között.

A Toyota eredetileg 2021-ben vezette be, majd egy évvel ezelőtt radikálisan átdolgozta közúti rakétáját, a GR Yarist. A modellfrissítés során még inkább kompromisszummentes típussá vált a magát városi kisautónak álcázó sportkocsi, amelynek teljesítménye immár eléri a 280 lóerőt, ám ennél fontosabb, hogy minden porcikáját a motorsport követelményeit (mindenekelőtt a még közvetlenebb viselkedést és a fokozott robusztusságot) szem előtt tartva dolgozták át. Egyszerűbbé vált a karosszériaelemek cserélhetősége, és egyszerűbbé a vezetői környezet is, amely minden modern kényelmi és látványelemet nélkülözve kifejezetten puritán, célszerű és funkcionális.

Nem Christian von Koenigsegg privát használatú autója az egyetlen összekötő kapocs a Toyota Gazoo Racing poszterautója és a Koenigsegg típusai között. Mint közismert, a GR Yaris orrában egy különleges fejlesztésű, háromhengeres turbómotort találtunk. Hasonló konstrukciót alkalmazott volna a Koenigsegg Gemera plug-in hibrid hajtáslánca is; a kétliteres erőforrástól 600 lóerőt remélt a gyártó, ám az elképzelést az utolsó pillanatban félretették, így a modell végül a korábban opcióként megálmodott, ötliteres V8-as turbómotorral került gyártásba.

Fotók: CarsCoops, AutoEvolution, AutoBild

Amikor tehát Christian von Koenigsegg a Toyota GR Yaris volánja mögé ül, az elsődleges vezetési élmény mellett talán némi nosztalgiát is érez saját, soha meg nem valósult koncepciója iránt. Így persze kérdés sem férhet ahhoz, hogy a Gazoo Racing konstrukciója a világ messze legfejlettebb és legnagyobb fajlagos teljesítményű háromhengeres motorja. A japán mérnökök azonban alighanem még büszkébbek lennének alkotásukra, ha legalább egy vetélytárs lenne a piacon, amelynek ellenében bizonyíthat a GR Yaris motorja.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2026.07.01
Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta....
2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..
2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....
2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....