WRC

Nem indulhat a rali vb-n az új Volkswagen Polo WRC

2017.02.13.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem engedélyezte a 2017-es autó utólagos homologizációját.

Kedden eldőlt, hogy nem láthatjuk idén a rali-világbajnokságon a Volkswagen 2017-es Polo R WRC-jét. A gyár lekésett a január 1-jei hivatalos homologizációs határidőről, de abban reménykedett, hogy az FIA engedélyt ad egy utólagos homologizációra, hogy privát csapatok elindíthassák az autót néhány futamon.

Mint ismeretes, a Volkswagen 2016 végén jelentette be, hogy négy zsinórban megszerzett egyéni és konstruktőri világbajnoki cím megszerzése után többet nem indul a rali világbajnokságon a dízelügy anyagi vonatkozásai miatt.

Az új szabályoknak megfelelő autót azonban a tavalyi év során kifejlesztették, a kocsi készen állna a versenyzésre, privát csapatok már érdeklődtek is a gyárnál, hogy indulhatnak-e vele. Sokan már azt is tudni vélték, hogy a pilótaülésre Andreas Mikkelsen lenne a legesélyesebb jelölt, a norvég ugyanis tavalyig a gyár pilótája volt, és a 2017-es kocsi tesztelésében is aktívan részt vett.

Az FIA vezetősége többször találkozott a hannoveri központú gyári Volkswagen csapat képviselőivel, de nem sikerült megoldást találniuk a lekésett homologizáció pótlására. Kedden vált biztossá, hogy az új Polo nem vehet részt a világbajnoki futamokon 2017-ben, privát kézben sem.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Az európai autóipar nem kereslethiánnyal, hanem egyre súlyosbodó versenyképességi problémákkal küzd....
2026.06.14
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Műszaki vizsga foci VB idején. ..
2026.06.14
Michael Jackson nemcsak luxuslimuzinokkal közlekedett, hanem egy külön számára átépített....
2026.06.14
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es....
2026.06.14
Nem sokkal a vége előtt még három márka is esélyes volt a végső győzelemre, a Toyota a végén....
2026.06.14
Magam sem értem, hogy miért, de mostanság a csapból is ez a téma folyik, így gondoltam ideje....
2026.06.14
Hárman meghaltak, egy embert pedig még keresnek, miután összeütközött egy vitorlás és egy katamarán....
2026.06.14
A BYD, az új energiákkal hajtott járművek globális vezető gyártója bemutatja legújabb modelljét,....
2026.06.14
Lewis Hamilton adatai sodorták bajba az időmérőjét a falban záró Charles Leclerc-t? A brit utalt rá....
2026.06.14
Az útburkolati jelek többsége fehér színű, de időnként sárga vonalak is megjelennek. Tóbiás és....