Peugeot 2008

Nem várt szerelem – Peugeot 2008 GT

2020.08.27.

Stílusos külsejével, álakat ejtő utasterével és komfortos, mégis játékos mozgásával egy olyan meglepő csomagot alkot a Peugeot 2008 GT, amiért még én is pénzt adnék. Csak, hát azért mégsem ennyit.

Lapos és közvetlen. Két olyan jelző, amit már nagyon rég tudtam őszintén sorolni egy autó pozitív tulajdonságai között, pláne, ha az egy crossover. Erre kézhez kaptam a Peugeot 2008 GT tesztautót, és már az első métereken éreztem, hogy ez bizony nagyon egyben van. Először csak azt hittem, hogy a csetlő-botló versenytársak élményei után érzem ezt, és persze a kollégák visszajelzései is arra utaltak, hogy felkészüljek a legrosszabbra. Viszont a hosszútávú próba után is állítom, hogy bármelyik nap szívesen pattannék be a 2008 volánja mögé, hogy vezessek egy jóízűt.

Végre egy crossover teszt, amit nem a külsőségek fejtegetésével érdemes kezdeni – noha azok is megérnek egy misét –, hanem azzal, hogy mitől nagyszerű a 2008 GT, mint autó. Mármint az én ósdi elveim alapján, amik azt is figyelembe veszik, hogy egy autó hogyan mozog, milyen vezetni. Már a 208 kisautónál éreztem, hogy ilyen szempontból a Peugeotnak sikerült visszanyúlni a múltba, és újra feltalálni a könnyedséget, amit csak könnyű autóval lehet elérni. Arra viszont nem számítottam, hogy mindezt egy jóval nagyobb, emelt hasmagasságú autónál is sikerült reprodukálniuk.

Ugyanis hiába ül magasan a 2008, mégis ugyanolyan lapos a mozgása – ezt a kifejezést a Kakucsringen hallottam a hétvégén, és megtetszett. :) Magam sem tudnám jobban jellemezni azt az érzést, amikor egy autó nem dülöngél, hanem ráfeszül az útra, és tapad. Tényleg könyörtelenül elfordul, szinte akármilyen tempónál, hiszen amellett, hogy Michelin abroncsok feszülnek a 18-colos felniken, a menetstabilizátor is nagyon ügyes. Pedig futóműben még mindig gyenge a Peugeot, nagyobb keresztbordákon áthajtva még mindig érezni azokat a furcsa, az autó kasznijától idegen kilengéseket.

Viszont sikerült átültetni a 208 mozgását, sőt annál némileg felnőttesebb a mozgása, gyanítom, hogy a többletsúly miatt. Ebből következik, hogy persze több lépés távolságot tart tőlünk, mint a kisebb testvére, akitől az alapjait örökölte, összességében mégis inkább közvetlen a vezetési élmény, mint steril. És ez a zseniális kormánynak köszönhető. Autósport közegből jövök, ezért eleve imádom ezeket az alul-felül lecsapott kormányokat, amiket az ölünkbe adnak az új generációs Peugeot modellek. Viszont az igényes szervózásnak köszönhetően lesz élő, szerves része az autónak, hiszen amellett, hogy azonnal reagál minden apró mozdulatunkra, egyszerűen könnyednek érezteti még egy ekkora test mozgását is.

Ha egy büszke GT névhez talán nem is, arra mindenképp elég 155 lóerős motor, hogy a legtöbb forgalmi szituációval gond nélkül megbirkózzon. Háromhengeres létére meglepően kulturált, csak alapjáraton érezni némi rázást, de akkor meg úgyis leállítja a start-stop. Menet közben síri csendben, finoman suhan, és a hangja még magasabb fordulatokon sem bántó. Bezzeg a 8,5 literes városi fogyasztása – azt már nehezebb lenyelni. Viszont, autópályán egész barátinak mondható a 7,2 liter, és a vegyes tesztátlag 7,5 liter sem tűnik rossznak egy ilyen erős, és a legtöbb versenytársánál nagyobb autónál.

Onnan tudod, hogy jó egy automata, hogy észre sem veszed a működését, és a 8-fokozatú Aisin valóban ennyire magától értetődően jól viselkedik. Azonnal reagál, nem rángat a jobbkezes utcáknál, halk és sima. Nincs kérdés, nincs szájhúzás, egyszerűen csak jó. Kész. Kategóriáját meghazudtoló a hangszigetelés, a helykínálat, és az utastér modern hangulata. Persze itt a GT változatban már nagy a diszkó odabent, 10-colos kijelzővel, hangulatvilágítással és tetőablakkal. A showt viszont abszolút a néha akadozó, ám mindenképp varázslatos 3D-s műszercsoport viszi, amivel most találkoztam először, és levett a lábamról – ahogy mindenki mást is, aki meglátta.

Elődjéhez képest minden szempontból egy térbeli ugrás jelent az új 2008. Mármint szó szerint: óriási a tér, elöl és hátul egyaránt, a csomagtartóról nem is beszélve. Felfoghatatlan, és már-már össze sem hasonlítható a kettő. Dobták a jellegtelen gombóc formavilágot, és jóval szögletesebb, ám végtelenül modern, és letisztult külsőt alkottak, amin hosszú percekig lehet legeltetni a szemünket, hogy újabb és újabb vonalakat, töréseket, formai játékokat vegyünk észre, mint például a két hangsúlyos nyíl alakú törés az oldalán, vagy a macskaszemeket ábrázoló lámpatestek.

Oké, persze, a fejemhez lehet vágni, hogy egy 10,6 milliós csúcsverziót könnyű simogatni. Noha tényleg elképesztő, hogy mostanra ennyibe tud kerülni egy B-kategóriás autó, azért érdemes megjegyezni, hogy a Peugeot újkori modelljeiben a legalapabb verziók is ugyanezeket a nagyszerű textúrájú, puha műanyagokat és bőröket kapják meg az utasterekben. Persze a bőrkormány itt már finomabb, és befigyel az alcantara is az üléseken, de alapvetően ugyanezt a hangulatot és minőségérzetet kapjuk minden Peugeot modellben, ami zseniális.



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....