autógyártók

Német autógyárakat vádolt meg a görög adóhatóság

2013.12.20.

Adócsalás gyanújával vizsgálatot indítottak a görög hatóságok a Daimler, a BMW és az Opel ellen.

A gazdasági bűnözés leküzdésére hivatott görög hivatal (SDOE) azzal vádolja a három német autógyárat, hogy irreálisan alacsony áron adják át a kocsikat a kereskedőknek – írta a Spiegel magazin. Ez az ár egy sor adó megállapításának alapja, azaz minél alacsonyabb az ár, annál nagyobb adóbevételtől esik el az állam. Egy S-osztályú gépkocsi importja esetén 22 135 eurót számláznak ki, de a kiskereskedelmi ár ennek négyszerese. “Ezt nem tűrhetjük” – mondta Teodorosz Floratosz, az SDOE vezetője, megerősítve a Spiegel állítását, de hozzáfűzve, hogy a vizsgálat nemcsak német gyárak ellen, hanem “minden irányban” folyik.


Álcázott német autó - láthatatlan adóbevételek?

A BMW szerint az elszámoló árak nemzetközi szabványokon alapulnak, és megfelelnek az OECD szabályainak és az európai jognak. A folyamatban lévő vizsgálatról egyik cég sem akart nyilatkozni. A válság során a 2007. évi 280 ezerről 55 ezerre esett az évente forgalomba állított személyautók száma Görögországban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....
2026.11.06
Egyre drágább alkatrészek, emelkedő nyersanyagárak, milliárdos költségek és óvatos vásárlók: az....
2026.11.06
Új korszakra készül a brit ralisport: 2027-től jelentősen módosulnak a versenyautók műszaki....
2026.11.06
Új kihívó jelent meg az elektromos autók akkumulátorpiacán: a lítium helyett nátriumot alkalmazó....
2026.11.06
Amikor 1976-ban bemutatkozott az első Honda Accord, kevesen gondolták volna, hogy egy szerény....
2026.11.06
Alig indulunk el, máris bepárásodik a szélvédő, hiába töröljük le, néhány perc múlva ismét alig....