autós mozi

Nemrég végzett magyar rendező nyert díjat a világ legrangosabb autós filmfesztiválján

2025.10.16.

Varga Sébastien, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) nemrég végzett second unit rendező szakos hallgatója elnyerte a legjobb diákfilmnek járó elismerést a Nemzetközi Motor Filmdíjon- tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

A Nemzetközi Motor Filmdíj (International Motor Film Awards, IMFA) a világ legizgalmasabb autós és motoros tematikájú alkotásait mutatja be, amelyek több mezőnyben is versenybe szállnak egymással - olvasható a tájékoztatóban.

Fotó: Instagram

Varga Sébastien Poros utakon című diplomafilmje a legjobb diákfilm és a legjobb operatőri munka kategóriában is jelölést kapott. A zsűri döntése szerint a magyar alkotása végül a legjobb diákfilmnek járó díjat érdemelte ki. A 11 perces rövidfilmben két régi barát ismét rajthoz áll öreg Ladájukkal, hogy megdöntsék a rekordot, és hogy ezzel a profi ligába bekerüljenek.

A díjátadót október 2-án rendezték a londoni Alexandra Palace-ban, ahol idén olyan produkciók is szerepeltek a programban, mint Brad Pitt készülő Forma–1-es filmje vagy a legújabb Mission: Impossible.

A zsűriben az Oscar-díjas kaszkadőrkoordinátor Vic Armstrong (Indiana Jones, James Bond) valamint az egykori Top Gear ikonikus alakja, Ben Collins brit autóversenyző és Tiff Needell autóversenyző, televíziós műsorvezető foglaltak helyet.

A tájékoztató szerint a Motor Filmdíj a rendezői és kreatív teljesítmény mellett az autós jelenetek mögött dolgozó technikai szakemberek– kaszkadőrök, operatőrök – munkáját is díjazza. Varga Sébastien győzelme így egyszerre elismerés a fiatal rendező egyéni látásmódjának és annak az új szakmai tudásnak, amelyet az SZFE 2024-ben indult egyéves second unit képzése biztosít - áll a közleményben.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Pánikra azonban semmi ok. ..
2026.09.27
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: X-akták. ..
2026.09.27
A Kínából származó autókkal szembeni szkepticizmus csökken. Az Autoscout24 legfrissebb adatai....
2026.09.27
A bajnoki címre hajtó Toyota megszerezte tizedik hazai győzelmét a Fuji 6 óráson: a csapat....
2026.09.27
Elegáns. Egyedi. Prémium. Mi lehet a csapda? A húszmilliós ára. ..
2026.09.27
Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. Egy nagy sebességgel érkező Audi átszáguldott a....
2026.09.27
Az LY680 luxusjacht a Fort Lauderdale International Boat Show keretében mutatkozik be, ezzel....
2026.09.27
Globális szintű autóipari vezetői tevékenysége elismeréseként Detroitban beiktatták az Automotive....
2026.09.27
Több mint 9 ezer emberrel szemben intézkedtek, mert nem használták a biztonsági övet. ..
2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..