kerékpár túra

Nemzetközi hálózathoz tartozó kerékpárút készült el

2014.12.21.

Kerékpárutat épített ki Kőtelek és Tiszasüly között a Tisza árvízvédelmi töltésén a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig). A 680 millió forintos beruházás az Európai Unió és a magyar állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, a Széchenyi 2020 keretében valósult meg.

A kerékpárút 11,8 kilométer hosszú, 3 méter széles, és az EuroVelo nemzetközi kerékpárút-hálózat 11. számú útvonalához tartozik - közölte a projekt kommunikációját végző Szféra Tisza Kft. az MTI-vel. A kivitelezés során három helyen alakítottak ki pihenőhelyet, ahol tájékoztató táblák igazítják el a kerékpáros turistákat.
    

A beruházás a térségben élők árvízbiztonságát is növeli, mert a burkolt árvízvédelmi töltésen a gátak ellenőrzése, az árvízi jelenségek észlelése, valamint az ellenük szükséges védekezés az időjárástól függetlenül, jelentős időmegtakarítással jár.

A mostani fejlesztéssel 234 kilométerre nőtt a Kötivizig működési területén az olyan, burkolattal ellátott árvízvédelmi töltésszakaszok együttes hossza, amelyek kerékpárútként is használhatók.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....
2026.08.10
A landolást követően a jármű kereke az út menti árokba akadt. A repülőgépen két személy utazott -....
2026.08.10
Az M1 bővítése során 11 meglévő csomópontot korszerűsítünk és 4 új különszintű csomópontot....
2026.08.10
Az időjárás gyakran kiszúr az emberrel: néha pokoli hőség van, néha pedig a legrosszabbkor ömlik az....
2026.08.10
 Egy család reggel 7:00-kor akart Dél-Olaszországba repülni - de a gép csak este 10:15-kor szállt....
2026.08.09
Igazi Gentleman Driver, mert a baszk Hispano Suiza-nál nem multi méretű képernyők dominálnak, az....