autólopási statisztika

Nincs csoda: a Škodát lopják leginkább Csehországban

2015.02.25.

– Felére csökkent az autólopások száma Csehországban az utóbbi hat évben. Míg 2008-ban 18 011 személygépkocsit loptak el a tízmillió lakosú országban, addig 2014-ben 8720-t – derül ki azokból a statisztikai kimutatásokból, amelyeket szerdán hoztak nyilvánosságra Prágában.

Hasonló mértékben csökkent a feltört és kirabolt gépkocsik száma is: míg 2008-ban 49 430 ilyen esetet jegyeztek fel a rendőrségi statisztikák, 2014-ban már csak 22 976-ot. A statisztikából kiderült, hogy míg 2008-ban napi átlagban 49 személygépkocsi tűnt el Csehországban, tavaly már csak 24. – Ez a kedvező eredmény a hatékonyabb rendőrségi munka, illetve az új személygépkocsik jobb biztonsági rendszereinek az együttes következménye – jegyezte meg a statisztikákkal kapcsolatban Zdenek Laube, az országos rendőrfőkapitány helyettese.


Elmondta: a rendőrségnek az elmúlt években több autólopásra szakosodott csoportot is sikerült leleplezni, gyakoribbak lettek az utcák és a parkolók éjjeli ellenőrzései, egyre nagyobb számú parkolót védenek térfigyelő kamerákkal, és megtiltották az öreg gépkocsik felvásárlását ócskavasként. A tolvajok továbbra is leginkább a hazai gyártmányú Škoda személygépkocsikat lopják, míg a japán és általában az ázsiai kocsik iránt kicsi az "érdeklődés" – közölte a cseh rendőrség.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.02
Trükközni próbált a simlis sofőr. ..
2026.09.02
Felkötheti a gatyáját, aki az A-szegmensben próbálna labdába rúgni a BYD mellett. ..
2026.09.01
 A "Wirtschaftswoche" üzleti magazin szerint az igazgatótanács  egyhangúlag úgy döntött, hogy a....
2026.09.01
Néhány éve még félórás villámtöltés számított jó eredménynek, ma már tíz perc alatti értékekért....
2026.09.01
A Covid utáni kiugró keresleti időszak lecsengésével új szakaszba lépett a balatoni hajópiac. Ma....
2026.09.01
A Cadillac bemutatta történetének egyik legkülönlegesebb tanulmányautóját, az első egyszemélyes....
2026.09.01
Tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt vasárnap este a Nagymihályi járásban található....
2026.09.01
A bajorországi Essenbachban egy intelligens jelzőlámparendszer valós időben érzékeli a gyalogosokat....
2026.09.01
Zajtalan, kibocsátásmentes, csendben suhanó kamionok? Már nem a távoli jövő ígéretei. A hosszabb....
2026.09.01
Az NX volt az a modell, amely 2024-ben megnyitotta a Lexus legújabb fejezetét. A formatervezéstől a....