Nissan

A Nissan kibővítheti együttműködését a kínai Dongfenggel

2025.05.17.

A japán autógyártó fontolóra veszi, hogy kibővíti együttműködését a kínai autógyártóval, és bevonná a globális gyártóüzem-hálózatába - jelentette be Ivan Espinosa, a Nissan vezérigazgatója.

A vezérigazgató elmondása szerint az elképzelés a cég széleskörű költségcsökkentési törekvése keretében született meg. Ezzel a lépéssel a Dongfeng világszerte megosztaná gyártókapacitását a Nissannal, ami növeli a japán vállalat globális működésének hatékonyságát és rugalmasságát.

A nyilatkozat azt követően hangzott el, hogy a Nissan bejelentette: világszerte 11 ezer állás megszüntetését és hét üzem bezárását tervezi, bár a konkrét helyeket egyelőre nem közölte. A tavaly novemberi, 9 ezer fős leépítéssel együtt a vállalat teljes létszámát mintegy 15 százalékkal, körülbelül 20 ezer fővel csökkenti, mivel az amerikai és kínai piacokon visszaeső eladásokkal szembesül.

A Nissan és a Dongfeng több mint két évtizedes múltra visszatekintő együttműködése, amely közös wuhani gyártást is magában foglal, mostantól szélesebb körűvé válhat, és globális léptéket érhet el. A Nissan az integrációtól a költséghatékonyság javítását és az ellátási lánc rugalmasabbá tételét reméli.

A szerkezetátalakításra azt követően került sor, hogy a vállalat a legutóbbi pénzügyi évben 670 milliárd jen (4,6 milliárd dollár) veszteséget jelentett. A Nissan "Re:Nissan" elnevezésű szerkezetátalakítási terve magában foglalja az új termékek fejlesztésének felfüggesztését 2026 után.

Az Egyesült Királyság legnagyobb autógyártó üzeme, a Nissan sunderlandi gyárának dolgozói előtt azonban Espinoza kijelentette, hogy "rövid távon nincs szándék a sunderlandi gyárral foglalkozni". A mintegy 6 ezer alkalmazottal működő gyár az új elektromos járművek gyártásából fog profitálni, ideértve a Leaf, a Juke és a Micra frissített verzióit, amelyek piaci bevezetése 2026 végére várhatóak.

A Nissan akkumulátor-beszállítója, az Envision AESC további támogatást nyújt brit tevékenységéhez: a vállalat nemrég 1 milliárd font (1,33 milliárd dollár) értékű befektetést biztosított, részben a brit kormány támogatásával, hogy bővítse a sunderlandi gyár közelében létesített gigagyárát. Az üzem az új elektromos járműmodellekhez fog akkumulátorokat szállítani, megerősítve ezzel a gyár szerepét a Nissan elektromos járművekre való átállási stratégiájában.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.27
Ritkán látunk olyan mennyiségű havat, ami a 2026-os év elején megérkezett az országba. Vehettünk....
2026.02.27
Tovább erősítette nemzetközi jelenlétét az AutoWallis Csoport, és részben ennek köszönhetően 20....
2026.02.27
A Milan Cortina 2026 modell speciális limitált széria, melyet kifejezetten az olaszországi téli....
2026.02.27
A japán Kuhl Racing tuningcég egy rali ihlette átalakítást kínál a hátsókerék-meghajtású kupéhoz,....
2026.02.27
Vágvölgyi Zoltánt már ismerhetik az olvasók, ő az, aki előadásaiban megmutatja, milyen....
2026.02.27
A mindennapi igényekhez igazított, elérhető árú és kényelmes mobilitásról alkotott víziójához hűen....
2026.02.27
A SEAT & CUPRA egy sorsdöntő évben koronázza meg átalakulását a CUPRA Raval bemutatásával. Ez a....
2026.02.27
A kecskeméti Mercedes-gyár tovább bővül; az idén már 140 új munkatársat vettek fel, így a létszám....
2026.02.27
A Classic Himalayan Drive 2025 mezőnyének egyik autója különösen nagy feltűnést keltett: egy....
2026.02.27
Kína belső égésű motorral szerelt személyautó-piaca hat év alatt drámai mértékben zsugorodott. A....