elbocsátás

A Nissan több mint 12 ezer embert bocsát el - zuhant a nyeresége

2019.07.29.

A Nissan Motor, Japán második legnagyobb autógyára a második negyedévről csaknem 100 százalékos működési nyereségcsökkenésről jelentett a múlt héten, amikor nyilvánosságra hozta jelentős létszámleépítési tervét is.

A Nissan azt közölte, hogy a működési eredménye a június végével záródott három hónapban 98,5 százalékkal, 1,6 milliárd jenre (14,8 millió dollár, 100 jen=270,34 forint) esett. A romló adatot az eladások csökkenésével, a magasabb nyersanyagárakkal és a devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulásával indokolta. A Nissan eladásból származó bevétele 13 százalékkal, 2370 milliárd jenre (22 milliárd dollár) esett. A cég 1,23 millió járművet értékesített a negyedévben, 6 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.

A Nissan azt is bejelentette, hogy globálisan 12 ezer 500 dolgozójától - munkavállalói állományának 9 százalékától - válik meg 2023 márciusáig, és eddig az időpontig legalább 10 százalékkal csökkenti a modellek számát, hogy hatékonyabbá tegye és föllendítse üzletmenetét. A cég megerősítette azt az előrejelzését, hogy a folyó évi működési nyeresége 28 százalékkal zsugorodik az előző évi 45 százalékos esés után. A tavalyi kiemelkedően rossz eredményekért Carlos Ghosnt, a japán autógyártó tavaly novemberben leváltott elnökét tette felelőssé az új menedzsment.

Májusban Szaikava Hiroto, a Nissan vezérigazgatója azt mondta, hogy a problémák többsége "az előző vezetés negatív örökségéből" fakad, így az eltúlzott, fölösleges befektetésekből, valamint az eladások mesterséges felpumpálásából. Carlos Ghosn majdnem két évtizeden át vezette a japán autógyárat, mígnem tavaly ősszel Japánban letartóztatták pénzügyi vétségek miatt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....