női szemmel

A nők választása 2017-ben: Hyundai Ioniq

2018.01.01.

Mindent vitt. A Hyundai Ioniq nemcsak a nők kedvence lett, de elnyerte a kategória Zöld Autója díját is.

Ez az a járgány, amelyet a legtöbb nő választott a világon. Persze arról nem szól a fáma, hogy a használtautó piacon mire szavaztunk, vagy mire volt pénzünk. Ennek a felmérésnek kizárólag az új autók vásárlói szolgáltatták az alapanyagot. Viszont egy kalap alá vették mindhárom Ioniq-ot: az Ioniq EV, az Ioniq Hybrid és a PHEV Plug-in Hybrid változatot is. A második helyezett a Mazda CX-5 volt.

Sandy Myhre, az Év Női Autója zsűritagja azt mondta: szigorú teszten ment keresztül a négykerekű: a kizárólag női bírák, szám szerint huszonöten, a világ húsz országából véleményezték. És nem volt könnyű dolguk, mert 420 nevezett autóból kellett választaniuk előbb hatvanat, majd ebből mindössze hármat. Myhre azt mondta, idén kiemelkedett a mezőnyből a Hyundai Ioniq. Mindig nehéz a választás, de mindig vannak magasan kiemelkedő típusok is, mint idén a Ford Fiesta és a BMW 5-ös szériája. Vigasz lehet a kis Fordnak, hogy kategóriájában elnyerte a legkedvezőbb áru autó díját. Myhre véleménye szerint a Fiesta stabil jelölt volt a bírák körében – olyannyira, hogy még a csúcskategóriát jelentő Supreme szegmensben is több szavazatot szerzett, mint például az Aston Martin DB11 and Range Rover Velar. A díjat a következő szempontok alapján osztották ki: biztonság, ár-érték arány, stílus, tárolóhelyek, gyerekbarát kialakítás, könnyű vezethetőség, és a csekély környezeti terhelés, valamint vonzerő.

Valószínűleg a nők döntésében nemcsak a paraméterek összessége, hanem a megjelenés is számított. Bizonyos felszínes férfi-minősítések szerint az autó orr részének kiképzése feltűnően nagy hűtőmaszkot, és erősen húzott fényszóróházat mutat, ami lefordítható úgy is, hogy a kocsinak nagy a szája, és szexi a szeme.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....