McLaren

Norris, Piastri: Szabad a verseny, de vannak betartandó szabályok

2025.03.15.

Az erőviszonyok eddigi alakulása alapján a McLaren különversenyét hozhatja az élen az Ausztrál Nagydíj. Küzdeniük szabad – de hogyan rendszabályozzák őket?

Két autóval az első sorban – álomkezdés ez a McLaren számára. Hogy álomszerű lesz-e a folytatás is, azt nem csak a vasárnapi időjárás és a tempójuk határozza meg. Lando Norris vág neki a pole pozícióból Oscar Piastri hazai versenyének – ez már önmagában feszültségforrás lehet a csapat számára. Azonban növeli a tétet, hogy az autójuk jelenlegi fölénye alapján ez a küzdelem nemcsak az év első győzelméért zajlik, hanem egy lehetséges bajnoki csata első felvonása is lesz.

Egy éve azzal kerültek a figyelem középpontjába a McLaren „papajaszabályai”, hogy a szezonhajrában a csapatnak Piastri segítségét kellett kérnie Norris bajnoki esélyeinek növeléséhez. Most az a kérdés, hogyan veszi elejét a csapat, hogy a házi párharc kellemetlen következményekkel járjon.

Oscar Piastri és Lando Norris Fotó: hirado.hu/XPB

Norris megerősítette, szabadon csatázhatnak, és meg is beszélték már, hogy milyen játékszabályok szerint. „Nyilván voltak megbeszéléseink, mert felkészültek vagyunk. Tudjuk, hogy lesznek ilyenek a szezon során.”

„Világos szabályok vannak, amiket nem szeghetünk meg. Mindkét autónak mindig versenyben kell maradnia, és hasonlók. Viszont ellenfelek vagyunk, ez világos. Mindketten a győzelemért, a győzelmekért akarunk küzdeni, ez is világos. Vannak korlátok, az autó körül. Több helyet kell hagynunk itt-ott, de szabadon versenyezhetünk, szabadon próbálkozhatunk a verseny megnyerésével” – bocsátotta előre Norris.

Egyúttal jelezte, nem aggódik, hogy baj lesz, mert jól együttműködnek Piastrival. „Tavaly azzal nyertük meg a konstruktőri bajnokságot, hogy kisegítettük egymást, hogy tisztán küzdöttünk, és hogy volt utasítás, amikor szükség volt rá. Ez viszont a szezon késői szakaszában volt, amikor külső dolgok is történtek. Jelenleg nincs semmi ilyesmi. Ez jó, izgalmas. Persze mindig megejtjük a reggeli megbeszélésünket – de meglátjuk.”

Piastri hasonlóan higgadtan kommentálta a helyzetet. „Szabadon küzdhetünk egymással. Nyilván ugyanúgy meg akarom nyerni a versenyt, ahogy Lando. Jól összefoglalta.”

„Bármely csapatnál az a szabály – nem csak a McLarennél –, hogy nem lehet ütközés, és hagyni kell egymásnak elég helyet. Ez most is így van. Ha bármelyikünknek lehetősége nyílik rá, hogy előnyt kovácsoljon bizonyos helyzetekből, akkor megtesszük. És meg is tehetjük. Végső soron azonban a csapatért versenyzünk, ami nagyon fontos számunkra.”

„Tavaly sokszor elmondtuk, hogy a versenyzők együttes csapatmunkájával nyertük meg tavaly a konstruktőri bajnokságot. Fontos tisztában lenni ezzel a ténnyel, mert az autónk már egy ideje jó, és a csapat is nagyon erős” – mondta az ausztrál.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
A német autóipar válsága és az európai biztonsági helyzet romlása egyre látványosabb szerkezeti....
2026.05.01
A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt:....
2026.05.01
Az egyhetes közlekedésbiztonsági akció hétfő rajtól – számolt be a police.hu ..
2026.05.01
A tervezett tömegrendezvények miatt a főváros több pontján is forgalomkorlátozásokra lehet....
2026.05.01
Két vízsugárral kellett oltani – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..
2026.05.01
Az Európai Bizottság új Automotive Omnibus csomagja akár tíz évre befagyasztaná a kis elektromos....
2026.05.01
Tavaly első alkalommal versenyezett a balatonfőkajári versenypályán a superbike-világbajnokság....
2026.05.01
Május 1-jén újabb elektromos buszok állnak forgalomba. Velük együtt összesen már 45 új elektromos....
2026.05.01
A Burgenland Card több mint 300 látványossághoz biztosít hozzáférést a térségben, beleértve sok....
2026.04.30
Vendég - Kovács Bálint motorversenyző ..