repülés

Nőtt a prágai nemzetközi repülőtér forgalma

2024.08.16.

Kilencmillióra nőtt a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtér utasforgalma az év első hét hónapjában, ez 21 százalékos emelkedés a múlt év azonos időszakához viszonyítva - közölte Jirí Vyskoc, a légikikötőt üzemeltető Letiste Praha társaság szakigazgatója pénteken Prágában sajtótájékoztatón.

A nyári turistaidény két legjobb hónapjában, júliusban és augusztusban a foglalások alapján 3,5 millióra nő a kezelt utasok száma, ami 13 százalékos emelkedés a tavalyi nyárhoz képest.

A repülőtér honlapja. Képernyőfotó.

A csehek turistaként leginkább Görögországba, Törökországba, Spanyolországba, Egyiptomba és Tunéziába utaznak - mondta Jirí Vyskoc.

A prágai nemzetközi repülőtérnek július első felében komoly gondjai voltak az utasok csomagjainak kezelésével, a személyzet hiánya következtében az utasok csomagjait gyakran csak a következő gép vitte el a célországba.

"Augusztus elejére ezeket a problémákat sikerült teljesen megoldani, sikerült új embereket felvenni, illetve személyi változásokra került sor a menedzsmentben, ezzel a helyzet stabilizálódott, és ma már minden rendesen működik" - fejtette ki Jirí Vyskoc újságírói kérdésre válaszolva.

A tervek szerint a Václav Havel repülőtér az idén várhatóan mintegy 16 millió utast kezel, ami éves összehasonlításban 17 százalékos emelkedést jelentene - mutatott rá a szakigazgató.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....