autóipar

Nőtt a Tesla vesztesége, de közben a bevételei is megduplázódtak

2017.05.04.

A Tesla amerikai járműgyártó vesztesége az első negyedévben 330 millió dollár volt, 17 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, elsősorban az új, Model 3 típus bevezetésével kapcsolatos kiadásnövekedés miatt.

A március végével záródott három hónapban a cég egyszeri tételek nélküli adózott vesztesége 1,33 dollár lett, nagyobb a szakértők által várt 1,23 dollárnál. A Tesla bevétele a negyedévben több mint a duplájára nőtt, 2,7 milliárd dollárt tett ki az egy évvel korábbi 1,15 milliárd dollár után, részben annak a hatására, hogy növelte járműeladását. Elemzők szerint a cég a jövő egyik vezető autógyártója lehet.

Ez a várakozás felhajtja a Tesla árfolyamát, aminek a hatására mára a legértékesebb amerikai járműgyártóvá vált, miután áprilisban  lekörözte az addig listavezető General Motors-t (GM) is a piaci tőkeértéke alapján. A 14 éve működő Tesla piaci értéke 50,6 milliárd dollár, annak ellenére, hogy a cég még egyszer sem zárt évet nyereséggel. Szakértők szerint az idei év a vízválasztó, amikor a Tesla egy szűk piaci szegmens keresletét kielégítő autógyártóból tömegautó-gyártóvá válik, amit a második félévben megjelenő Model 3 szedánnal érne el. Ez az elektromos autó mintegy 35 ezer dollárba kerül majd, és 350 kilométert lesz képes megtenni egy feltöltéssel.

A Model 3 a GM Bolt típusával verseng. A Kaliforniában már forgalomba került 37,5 ezer dollárba kerülő Bolt hatótávja 346 kilométer.

(MTI)

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....
2026.08.16
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt....
2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....