Midibusz

November végéig forgalomba állnak az új midibuszok a budai Várban

2015.11.21.

- November végéig forgalomba áll mind a 16 új, alacsonypadlós, légkondicionált, török gyártmányú midibusz a budai Várban - közölte Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes Budapesten.

Szeneczey Balázs azt mondta, a midibuszok beszerzése, valamint az elmúlt időszakban átadott új CAF-villamosok és trolibuszok azt bizonyítják, hogy jó irányba halad a budapesti tömegközlekedés fejlesztése. Hozzátette, ezek a tömegközlekedési eszközök méltó alternatívájává válhatnak akár az autós közlekedésnek is. Kiemelte, a főváros minden járműbeszerzésnél törekszik a környezetterhelés minimalizálására, de a vár műemléki környezetében ez az átlagosnál is fontosabb.

A midibuszok beszerzése csak egy részét képezi a budai Vár megújulásának, tavaly felújították azokat az utakat, ahol ezek a buszok közlekednek majd - közölte a főpolgármester-helyettes. Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP), az I. kerület polgármestere arról beszélt, a budai Vár szépítése során fontos, hogy ne csak az utak, a házak, a terek újuljanak meg, hanem a közösségi közlekedés infrastruktúrája is. Elmondta, eredetileg elektromos buszokat szerettek volna, és remélik, hogy egyszer ezeknek is eljön az idejük, addig is az új buszok a "felmentő sereget" képezik.


Vancin Kitapci, a Karsan ATAK típusú buszokat szállító Karsan Pazarlama ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a cég az egyik vezető buszgyártó vállalat Európában, több ezer buszuk fut szerte a világon. Úgy fogalmazott, ezek a buszok "tökéletesek", mégpedig azért, mert Budapest megadta a paramétereket, a cég pedig ezek alapján szállította le a megrendelést.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budavári Önkormányzat 2013-ban indított közbeszerzési eljárást 16 midibusz beszerzésére. A beszerzés költsége 909 millió forint, amelyet a budai Vár és környéke közlekedésének fejlesztését célzó program keretében, teljes egészében európai uniós támogatásból finanszíroznak. Ha a szükséges források rendelkezésre állnak majd, akkor további 24 midibuszt tudnak lehívni a török szállítótól. Az új midibuszflotta első két járműve szeptemberben érkezett Budapestre, ezeket októberben további 14 busz követte.

A új midibuszok alacsonypadlósak, légkondicionáltak, lehajtható kerekesszékes rámpával felszereltek, a járműveket EURO 6-os környezetvédelmi besorolású dízelmotor hajtja. Az új járművek az eddigieknél 37,5 százalékkal kevesebb szennyező- és káros anyagot bocsátanak ki, valamint kisebb az energiafelhasználásuk. A buszon egyszerre 39 ember tud utazni, az ülőhelyek száma 21.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Régen egy szerelő sokszor néhány szerszámmal és megfelelő szakértelemmel megoldotta a problémát. Ma....
2026.11.06
Miközben Európa autóipara a versenyképességéért küzd, Kína már a következő technológiai....
2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..