havazás

Nyakunkon a tél első havazása

2021.11.26.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján elsősorban Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyében, valamint az Északi-középhegység magasabb pontjain már pénteken havazásra lehetett számítani.

Egyelőre bizonytalan, hogy mekkora mennyiségű hó hullhat, de a Magyar Közút Nonprofit Zrt. érintett mérnökségei a szükséges előszórási, majd a hóeltakarítási munkákról is ütemezetten gondoskodni fognak.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2021. november 10-én már átállt téli üzemmódra, ez azt jelenti, hogy országosan 95 mérnökségi telephelyén keresztül, 915 munkagéppel és mintegy 3700 munkavállalóval folyamatosan, ütemezetten végzi a téli időszakban a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat a 32 ezer kilométeres állami hálózaton (közel 140 ezer kilométernyi belterületi utat az önkormányzatok kezelnek). A tél októberi villámlátogatását követően az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján a 2021-22-es téli szezonban az évszaknak is megfelelő következő havazásra előreláthatóan Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyében kerülhet sor, így majd ezekben a térségekben kell majd bevetni a gépeket. Az Alpokalján, Sopron térségében, illetve a Bakonyban lokálisan jelentősebb mennyiségű friss hó várható.

A társaság minden évben részletes információkat oszt meg, hogy mi alapján végzi a téli időszakban a beavatkozásokat, nincs ez másképpen idén sem és egy vadonatúj tájékoztató videóban mutatja be a cég, hogyan dolgoznak majd az országos közúthálózaton a szakemberek.

További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....
2026.11.08
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.08
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.08
Az idei versenyhétvégén szerződést hosszabbított a brazil pályával a sorozat. ..
2026.11.08
Újabb modellel bővül az ukrán hadsereg amúgy is rendkívül sokszínű drónparkja: ezúttal egy kétéltű....
2026.11.08
A gödöllői versenyző hamar összeismerkedett a vb-ről származó, csúcstechnikájú Rally1-es....
2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..