Red Bull

Ő veszi át Christian Horner helyét a Red Bull Forma-1-es csapatánál

2025.07.10.

Órákkal a hivatalos bejelentés után, miszerint Christian Horner távozik a Red Bull F1-es csapatának éléről, helyét pedig Laurent Mekies veszi át, a bikások a francia szakembert is megszólaltatták, aki jelezte, megtisztelő számára, hogy egy élcsapathoz csatlakozhat és Horner örökségére építhet.

Miután több neves lap is tényként közölte, a Red Bull meneszti Christian Hornert, a bikások is megerősítették, a csapatvezető – aki 2005 óta irányította az alakulatot – azonnali hatállyal távozik posztjáról, helyét pedig Laurent Mekies veszi át.
 
A francia szakember akkor csak a Racing Bulls közleményében szólalt meg annak kapcsán, hogy távozik a testvércsapattól, ahol 2024 óta dolgozott. Akkor vált hivatalossá az is, hogy az alakulat irányítását az addigi sportigazgatóra, Alan Permane-re bízzák, aki Peter Bayer ügyvezető igazgató partnere lesz (Mekies is vele dolgozott).
Laurent Mekies (Fotó: XPB)
 
„Az elmúlt másfél évben igazi kiváltság volt számomra, hogy a Racing Bullst irányíthattam Peter Bayerrel. Elképesztő kaland volt közreműködni a Racing Bulls születésében, együtt a sok tehetséges emberünkkel. Az egész csapat szellemisége hihetetlen, és nagyon hiszem, hogy a mostani még csak a kezdet” – fogalmazott akkor a francia.
 
Új csapatvezetőjét a Red Bull szerdán, kora este „szólaltatta” meg egy rövid közleményben. Ebben Mekies kiemelte, megtisztelő számára, hogy az egyik legeredményesebb csapatnál folytathatja, és az is, hogy Horner örökségére építhet.
 
„Izgatottan vállalom a Red Bull vezérigazgatói és csapatvezetői posztját” – fogalmazott. „Ez a sportág egyik legsikeresebb és legdinamikusabb csapata. Megtisztelő, hogy részese lehetnek ennek a csoportnak, amit briliáns szakemberek alkotnak. Ők testesítik meg a Red Bull szellemiségét. Együtt, remek eredményeink lesznek Christian Horner két évtizedes hihetetlen vezetői örökségre építve.”
 
Mekies rutinos szakember, aki 2001 óta dolgozik a királykategóriában. Első csapata az Arrows volt, majd a Minardihoz került, ahol többek között Baumgartner Zsolt versenymérnöke volt. 2006-ban már kapcsolatba került a Red Bull-lal, amikor a bikások átvették a Minardit, Mekies pedig az alakulat alkalmazásában maradt, egészen 2014-ig.
 
Ekkor került az FIA technikai részlegére, majd 2018-ban visszatért a pályára; a Ferrari sportigazgatójává vált. A vörösöktől igazolt a Racing Bullshoz, ahol 2024 elején állt munkába. A következő kihívás pedig a Red Bull anyacsapata és annak irányítása.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.07.23
A Toyotát annyira elragadtatta a házilag készített raliautó, hogy az építőjével együtt elvitte a....
2026.07.23
Az európai vásárlók gombokra vágynak, a kínaiak pedig képernyőkre, Amerikában pedig megint más....
2026.07.23
A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a....
2026.07.23
Manapság az egyszer használatos, és eldobható tárgyak világában már egyre távolabbinak tűnik....
2026.07.23
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon folytathatja a világbajnoki cím felé vezető útját Andrea Kimi....
2026.07.23
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi....
2026.07.23
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a....
2026.07.23
Jelentős mennyiségű kéz- és felületfertőtlenítővel támogatta a Lubricants Hungary Kft. a kápolnai....
2026.07.23
A Stellantis előzetes adatai szerint a vállalatcsoport 2026 áprilisa és júniusa között közel 1,6....