MNASZ

Oláh Gyárfás folytatná a munkát MNASZ-elnökként

2022.11.12.

Újra elindul a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöki posztjáért Oláh Gyárfás, aki nyolc éve irányítja a szervezetet.

A sportvezető a hétvégi Zemplén-rali sajtótájékoztatója előtt pénteken azt mondta az MTI-nek, hogy programja mottójának megfelelően személye a "stabil, kiszámítható jövőt" jelenti az MNASZ számára, és bízik abban, hogy a tisztújító közgyűlésen a szavazók támogatni fogják ennek megvalósításában.

"Az elmúlt nyolc évben sikerült stabilizálnunk a magyar autósport helyzetét és megítélését, valamint a nemzetközi kapcsolatrendszerét. Utóbbira bizonyíték, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíjon Mohammed ben-Szulajm, a nemzetközi szövetség elnöke nagyon magas színvonalúnak nevezte az MNASZ elkötelezettségét, kiválónak titulálta a szövetségben folyó szakmai munkát, és mindenben biztosított a támogatásáról" - nyilatkozta Oláh Gyárfás. Emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt meghozott "jó és gyors döntéseknek" köszönhetően megmaradt a versenyzői létszám a szövetségben, és bebizonyosodott, hogy lehet bármilyen nehéz a helyzet, a környező országokkal ellentétben Magyarországon megrendezik a versenyeket. A regnáló elnök szerint "stabil és összetartó az MNASZ vezetése, amely kijelöli az irányt, és arrafelé húzza a szövetséget".

"Változatlanul a versenyzőket szeretném képviselni az MNASZ-ben, és az elmúlt nyolc évhez hasonlóan ezentúl is szinte minden hazai versenyen személyesen leszek jelen" - jelentette ki, és hozzátette, a nyolc éve a szövetségben vele együtt dolgozó sportszakmai tagok nagy többségének a bizalmát élvezi.

Csütörtökön Szujó Zoltán sportriporter közleményben jelentette be, hogy elindul az MNASZ elnöki posztjáért.

A szövetség tisztújító közgyűlését december 1-jén tartják.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....