ittas vezetés

Olyan részeg volt, hogy elfelejtette, aznap már elvették a jogsiját ittas vezetés miatt

2024.07.25.

A soproni rendőrök a pár órán belül kétszer szűrték ki a forgalomból azt a gépjárművezetőt, aki alkohol hatása alatt vezette autóját.

A járőrök Sopronban előszőr 2024. július 24-én 15 óra körül állították meg azt a sofőrt, akinél felmerült az ittasság gyanúja, melyet az alkoholszondás ellenőrzés igazolt. Az 54 éves helyi lakost további mintavételre előállították, és ittas járművezetés gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak. Mielőtt szabadon bocsátották volna, a vezetői engedélyét elvették.

Három óra elteltével a férfi ismét volán mögé ült, a rendőrök újra megállították. Előállították másodszor is – immár jogosítvány nélkül – és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésén túl, engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési feljelentést tettek, és őrizetbe vették.

„A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy minden közlekedésben résztvevőnek be kell tartania az alapvető közlekedési szabályokat! Magyarországon zérótolerancia van érvényben!” – írta a rendőrség.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.02
Trükközni próbált a simlis sofőr. ..
2026.09.02
Felkötheti a gatyáját, aki az A-szegmensben próbálna labdába rúgni a BYD mellett. ..
2026.09.01
 A "Wirtschaftswoche" üzleti magazin szerint az igazgatótanács  egyhangúlag úgy döntött, hogy a....
2026.09.01
Néhány éve még félórás villámtöltés számított jó eredménynek, ma már tíz perc alatti értékekért....
2026.09.01
A Covid utáni kiugró keresleti időszak lecsengésével új szakaszba lépett a balatoni hajópiac. Ma....
2026.09.01
A Cadillac bemutatta történetének egyik legkülönlegesebb tanulmányautóját, az első egyszemélyes....
2026.09.01
Tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt vasárnap este a Nagymihályi járásban található....
2026.09.01
A bajorországi Essenbachban egy intelligens jelzőlámparendszer valós időben érzékeli a gyalogosokat....
2026.09.01
Zajtalan, kibocsátásmentes, csendben suhanó kamionok? Már nem a távoli jövő ígéretei. A hosszabb....
2026.09.01
Az NX volt az a modell, amely 2024-ben megnyitotta a Lexus legújabb fejezetét. A formatervezéstől a....