Glickenhaus

Ördögi körbe kerülhetnek a kezdő autógyártók

2021.04.20.

Könnyű a szabályokat betartani a nagyfiúknak, akik olcsó autókat adnak el. De nem könnyű ugyanez a kisfiúknak, akik drága autókkal lépnének piacra.

Érdekes ördögi körre hívja fel a figyelmet a Road & Track magazin egyik interjú anyaga, amiben a kezdő autógyártó Glickenhaus és a szintén alacsony volumenű autók gyártására szakosodott, ám rendkívül nagy múlttal rendelkező McLaren is nyilatkozott egy eddig kevésbé ismert nehézségükről. Ki gondolná, hogy nem a törésteszten való megfelelés okoz fejfájást a „butik” autógyártóknak, azaz a kezdőknek. Még csak nem is a károsanyag-kibocsátási normáknak való megfelelés. Hanem a légzsákok. Legalábbis erre hívja fel a figyelmet az interjú során Jesse Glickenhaus, a Scuderia Cameron Glickenhaus (SCG) friss autógyár alapítójának fia.

Pedig mondhatjuk, hogy a Glickenhaus nagyban játszik, hiszen rögtön a Le Mans-i 24 órás csúcskategóriájába szállnak be az idéntől életbe lépő Hypercar szabályrendszernek köszönhetően. Ugyanakkor nem szeretnének megállni a versenypályákon, az élesben tanultakat szeretnék az utcákon is kamatoztatni. Van már több szupersportautójuk, egy hiperautójuk, de a terepezéssel is kacérkodnak. Mindez viszont mit sem ér, ha egyszer árajánlatra sem méltátják őket a beszállítók. Legyen szó légzsákról vagy menetstabilizáló rendszerről, a legtöbb beszállító szóba sem áll a kis gyártókkal – inkább rámennek a több millió dolláros üzletekre a nagyokkal.

„Teljesítjük az FIA hiperautó kategóriájának biztonsági feltételeit, amely során frontálisan és hátulról is 150 km/h-val ütköztek az autóink.” – tette hozzá Jesse Glickenhaus. „Szóval tudjuk, hogyan kell megfelelni a szabályoknak, ráadásul egyszer 12 g-s becsapódást is túléltek a versenyautónkban, szóval az utcán való megfelelés sem lehet túl nagy falat.” Azonban az autóiparban több alázatra van szükség, hiszen a törésteszteken való részvétel kötelező minden modell számára. Ami nem olcsó mulatság. A Glickenhaus körülbelül 1 millió dollárt szán a töréstesztekre, míg a McLaren körülbelül 3 millió dollárt költ minden egyes modelljének az ütköztetésére. És ebben még nincs is benne az autók ára.

A McLaren úgy spórol, hogy a töréstesztek között újjáépítik az autót. A Glickenhaus még ennél is tovább megy: ők is egy autóval tervezik végig csinálni a folyamatot, de még csak újra sem fogják építeni azt. Megbíznak autójukban annyira, hogy többszöri ütés is megvédi az utasait majd. Méghozzá légzsákok nélkül. Több tárgyalás után ugyanis megtalálták a kiskaput Amerikában. Csak akkor kötelezőek a légzsákok elöl, ha az első ülések két oldalt helyezkednek el. A 004-es kódú hiperautójuk viszont központi üléses, szóval nem előírás a légzsák számára. Szóval megkapták a homologizációt, és az NHTSA is elismerte, hogy ezenfelül mindent megtett a Glickenhaus, hogy rendkívül biztos autót gyártson.

Viszont az ördögi kör ettől még megmarad: a szabályok azt írják elő, hogy egyetlen autó eladásához is szükség van légzsákra, ugyanakkor a beszállítók pedig csak akkor fognak neked légzsákot eladni, ha már többezer autót eladtál.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.21
A súlyosbodó közel-keleti fegyveres konfliktus komoly fennakadásokat okoz a kínai autóexportban. Ez....
2026.03.21
Először fordult elő, hogy az Európai Unió több autót és autóipari terméket importált Kínából, mint....
2026.03.21
Mit jelent a kék alapon fehér rombusz?   ..
2026.03.21
Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési....
2026.03.21
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a magyar fővárosban megkezdődött közép-európai....
2026.03.21
Kívülről olcsó hatású, a lemezek alatt azonban saját márkájának legkellemesebb összhangját hordozza....
2026.03.21
Négyéves szerződéssel, gyári csapattal száll be az Opel az ABB FIA Formula E világbajnoki....
2026.03.21
A Toyota európai hálózatában egyedülálló energetikai rendszerrel bővítette óbudai központját a....
2026.03.21
Az új, elektromos meghajtású, korszerű asszisztensrendszerekkel felszerelt BYD buszok közül öt....
2026.03.21
Az amerikai autóipari beszállító 24 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Oroszlányban,....