veteránjárművek

Öreg autó nem vén autó

2015.10.07.

A főleg veterán, és youngtimer autók pilótáit megcélzó versenyek, az autók jellegéből adódóan nem arról szólnak, hogy „agyig nyomva” csakis az autó, és pilóta teljesítményét mérjék.

Az elmúlt hétvégéken két maga nemében egyedülálló, a „normál” autósporttól eltérő, nem elsősorban a jobb időeredmény elérésére irányuló futam is zajlott hazánk útjain. A főleg veterán, és youngtimer autók pilótáit megcélzó versenyek, az autók jellegéből adódóan nem arról szólnak, hogy „agyig nyomva” csakis az autó, és pilóta teljesítményét mérjék. Van olyan, hiszen a Historic rali, és pályaversenyek virágkorukat élik az egész világon, de az egy más tészta.

Az idősebb autók, főleg a kultikusnak kikiáltott járművel rajongói és szerencsés tulajdonosaik márkaklubokba tömörülnek, és vérmérsékletünktől függően aktivizálják magukat. A klasszikus Mini magyarországi egyesülete évek óta igen aktív életet él, évente több találkozó, és túra zajlik közösen. A hazai autós élet egyik emblematikus tagja Gojó vette a fejébe, hogy két szerelmét is összeköti, így zajlott tavaly első alkalommal a Vespa motorosklub és a Minisek részvételével a Kaptár Túra. A névadó helyszín a klubhelységnek tekinthető albertfalvai bázis, innen rajtolva - ide tértünk vissza az etapok után, és itt volt az esti zenés-táncos party is. De ami napközben történt, az nem volt egyszerű.

Budapest közigazgatási területén belül zajló játékos feladatok – na, ez bármi lehet… és igen, különböző pontokat kellett megtalálni, szobrok, éttermek, emléktáblák akár, ámde nem cím alapján, hanem leírás, jellemzők, feladványok alapján. A pontok halmaza,  - tavaly közel 50 db volt idén 25, szerteszét a városban, és ennek megfelelően súlyozva! Tehát hiába a fürge sofőr, a helyismeret kombinációs képesség és helyzetfelismerés is sokat számított. A játékban eltérő stratégiával indultak a párosok, valakik konvojozva, valaki pedig akár a társakat megtévesztve, önálló utakon, nem kis tempót diktálva. A teljesítés hitelességét tavaly légycsapóval, idén merőkanállal felvértezve selfie-kkel kellett igazolni, reméljük a képek soha nem kerülnek nyilvánosságra.

A délelőtt-délutáni etapok után viszonylag hamar elérkezett az eredményhirdetés, ahol meglepő eredmények születtek, de végül is a részvétel, és a jármű-agytorna volt a fő cél, ebben mindenki egyetértett.

A Kaptár partytúra jellegétől eltérően, de hasonlóan az éltesebb járművek rajongóit megcélozva zajlik immár évek óta az Oldtimer Szuperkupa. Itt irányokat és métereket tartalmazó itiner alapján kell megtalálni speciál szakaszokat, pecsételő helyeket, ahol a teljesítés fix időhöz kötött. A Chrono Classic névre hallgató futam szombaton a székesfehérvári Országalmától indulva, Fejér és Somogy megye útjain zajlott balatonlellei ebéddel, és célbafutással. A közel 90 résztvevőt számláló mezőny, csillogó-villogó járművek és vezetőik is igen vegyes képet mutattak. Cégvezetők, barátok, komplett családok egymással versenyezve, egykoron újként vásárol járművel nyugdíjas tulajdonosaik – a pár lóerős keleti blokk autóitól kezdve a nyugati státuszszimbólumokon át, a tengeren túli masztadonokig. A mezőny elejében, minden hájjal megkent profik, akik akár több szakaszt is nullásra, azaz századmásodpercre tudnak teljesíteni, míg a mezőnyben egymást hóban-fagyban követő, együtt szervizelő baráti társaságok is vannak, itt azért nem a győzelem a cél, hanem a kellemes társaságban eltöltött ország szépséges helyeit meglátogató autós túra.

Ultramodern borkombinát, falunap, balatonparti tájkép, változatos helyszineken és pontokon zajlott a verseny, amely 13 szakasz után végül is meglepetés győzelmet hozott.  Tóth és Gerges Gábor a Mercedes 450 SL-el, maga mögé utasította a Bogaras Ilkovitsékat, és az örökös bajnok jaguáros Erdélyi házaspárt, míg a legjobb külföldi páros az ötödik helyen beérő Pance/Pance páros lett az Alfa Sprint GT Velocéval.      

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.11.30
Az Országos Meteorológiai Szolgálat a legmagasabb, harmadfokú (piros) riasztást adta ki ónos eső....
2023.11.30
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2023.11.30
A VOLÁN Egyesülés által szervezett "A közösségi közlekedés fotós szemmel" elnevezésű fotópályázatra....
2023.11.30
Nem csak kívülről lesz meghökkentő az új Bugatti Bolide, de a kabin is futurisztikus lesz. ..
2023.11.30
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) minden rendelkezésére álló eszközzel fellép a gyorsulási....
2023.11.30
November utolsó hétvégéjén Ausztráliában több helyen is megemlékeztek az évtizedeken át dédelgetett....
2023.11.30
Az oktatásfejlesztés és a tudományos közösségépítés erősítésére irányuló programok támogatása,....
2023.11.30
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) idén decemberben is lehetőséget biztosít a....
2023.11.30
Az elmúlt bő egy hónapban csak a Szekszárdi Rendőrkapitányság illetékességi területén öt alkalommal....
2023.11.30
A Vitesco Technologies Group AG („Vitesco Technologies”) Igazgatósága és Felügyelő Bizottsága ma....