Teszt

Oroszlánt vetít az aszfaltra

2017.12.20.

Csodadolgokra képes az 5008 GT Line, mely tágas és gyors, csak nyomni kell a gázt, és persze nem félni az oroszlántól.

Nem metállal keményít                                                                             Fotók: Boros Jenő

A fehér szín a legjobb az autók formájának tesztelésére, mert nagyon kiemeli erényeit, de hibáit is. Nem véletlen, hogy a gyártók ilyet választanak formatervező stúdióikban, amikor még több karosszériaváltozat van versenyben. Aztán amikor már megvan a végső döntős és készülnek a reklámkampányokra, akkor inkább valami attraktívabb metállszínt választanak. Ahogy a Peugeot is, a legújabb 5008-asnál, melynek húzómodelljét metálkékben nyomják. Talán éppen azért, hogy a fekete és fehér megmaradjon a később érkező GT-nek, ami jó döntés, mert a sportos külsejű modellnél nem kell a vevőt metálokkal manipulálni, a fehérben nagyon adja magát az autó. És akkor még csak a formájáról beszéltünk.

Logo a placcon

Az autóhoz illően nagy az indítókulcs is, amit nem kell kivenni a zsebből, mert így is nyitható az ajtó, de már előtte lenyűgöz az 5008-as, aminek külső tükréből apró fényszóró vetít oroszlános jelvényt a járdára. Ez meg is állítja a gyalogosok esti áradatát, mert ilyet azért még nem sok autó tud. Az álmélkodástól és a látvány miatt többen óvatosan kerülik az ábrát, ezzel is szabaddá téve az utat a beszálláshoz. Ha valakinek nagyon megtetszik ez a lézeres-vetítő, utólag is megveheti és akár a régebbi modellekbe is beszerelheti. A gyári viszont tökéletes és ha már bátorságunkat összeszedve ráléptünk az oroszlános flaszterra, majd beültünk, akkor újabb élményekkel szolgál a 5008-as.

Designkirályság

A modellben napjaink legharmonikusabb és szerintem legszebb műszerfala néz szembe, de lejjebb pillantva sem romlik az élmény, mert a zongorabillentyűket idéző kapcsolósor eredeti, ízléses és nem utolsósorban ergonomikus, ráadásul abban is segít, hogy nem kell mindenért menübe lépnünk. Gyorsan megtanulható és jól áttekinthető, így használata biztonságos.

A szélvédő közelébe tolt óramű feleslegessé tette a Peugeot-nál korábban jól bevált headup rendszert, ami így nem is hiányzik. Ráadásul a kombinált műszer nem csak jól áttekinthető, de nagyon szép a grafikája is, menet közben azonban nem ajánlatos gyönyörködni benne, bár a ráfutásos balesetek elkerülésében is segít a sávtartó és az adaptív tempomat automata fékrendszere.

Az éjszakai közlekedés biztonságát javítja a szemeket kímélő program, mellyel minimálisra csökkenthető a műszerfalon megjelenő adattenger.

Jót tett a formabontás

Elődjéhez képest feltűnően radikális formaváltása és a kategóriacsere is jót tett az 5008-asnak, melynek tervezői szakítottak a dobozzal, amitől már nem egyterű, hanem SUV-s lett fazonja. Sportosságát növeli a döntöttebb szélvédő, a markáns megjelenését pedig magasabb orr és övvonal, valamint karakteresebb légterelő.

A farrészen hosszabb és szögletesebb lett a hátsóajt, valamint a LED lámpasor, mely márka jelvény oroszlánjának körmeit idézi, legalábbis a gyáriak magyarázata szerint, engem inkább a műszerfal gyönyörű billentyű-kapcsolójára emlékeztet, így még itt is összejön kívül-belül sportos megjelenés. Ahogy a nagyon is kellemes fogású az alul és felül is lapított kormánykerék, melynek köszönhetően nagyobb lett a lábtér. A sebességfokozatok lamellákkal kapcsolhatók, így a sportkocsikho hasonlóan váltáskor sem kell elengedni a kormányt. A prémiumkörnyezetben külön design-Kánaán a sebességváltó és hajtásmódkapcsoló egysége, mely áttekinthető és kézhez álló.

GT Line

Azon kívül, hogy gazdag alapfeszereltségű és elegáns, de nem hivalkodó a mappabőr ülésekkel épített utastér, a GT Line modellhez nagy teljesítményű - 180 lóerős - dízelmotor jár.

Kell is, pláne, ha mind a hét ülésben utaznak és kihasználják a csomagteret is, melyben a támlák lehajtásával akár szörf, vagy létra is szállítható, igaz, akkor kevsebb utas fér be. A konkurensek között is leghosszabb - 2,84 méteres – tengelytávnak, meg persze az EMP2 moduláris platformnak köszönhetően öt személlyel 780 literes a csomagtér. A jobboldali első ülés lehajtásával akár 3,2 m-es tárgyak is beférnek az 5008-asba, ami majd félméterrel hosszabb vetélytársainál. Nem csak a formaváltozás, de tömegcsökkentő diéta is jót tett az 5008-asnak, mely 95 kilogrammal könnyebb elődjénél. Amennyiben csak öten utaznak az autóban, egyszerűen kivehető a harmadik sor két ülése, ezzel a csomagtér bővül, az autó tömege pedig csökken, ülésenként 11, vagyis összesen 22 kilóval.

Az 5008-ast egyébként Franciaországban és Kínában is gyártják, utóbbi helyszínen csak a helyi piacra termelnek, vagyis az európai piacon európai gyártásúakat forgalmaz a PSA, mely kisebb SUV modelljével, a Peugeot 3008-assal elnyerte a 2017-es Év autója és az Év motorja címet is.

PEUGEOT 5008 GT Line

Motor

Dízel Blue HDi

Méret/teljesítmény: 1997 cm3/180 LE

Nyomaték: 400 Nm/2000 p. ford.

Karosszéria

Hosszúság: 4641 mm

Szélesség: 1844 mm

Magasság: 1646 mm

Tengelytáv: 2840 mm

Csomagtér: 780-1940 liter

Menetkész tömeg: 1530 kg

Menetteljesítmények

Vmax: 208 km/h

Gyorsulás: 0-100 km/órára: 9,1 mp

Fogyasztás: 4,8 liter (vegyes üzemben)

CO2 kibocsátás: 128 CO2/km

Ár:

Listán: 12,329 millió Ft

Akcióban: 11,729 millió Ft

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....