Nascar

Őrült összegeket hoz a Daytonában most elrajtolt NASCAR kupasorozat

2023.02.19.

Floridának évente 1,7 milliárd dollár (mintegy 600 milliárd forint) bevételt hoz az autósport a területén működő versenypályák révén - mondta a Daytona Nemzetközi Versenypálya elnöke annak kapcsán, hogy létesítmény vasárnap ad otthont immár 65. alkalommal NASCAR versenysorozat futamának, a Daytona 500 versenynek.

Képünk illusztráció

Frank Kelleher elmondta, hogy az ovális versenypálya körül idén 175 ezer nézőt várnak. Hozzátette, hogy a hozzájuk tartozó - Florida területén működő - létesítmények 22 ezer munkahelyet jelentenek, a dolgozóknak pedig 600 millió dollár (mintegy 240 milliárd forint) bérjövedelmet hoznak. A tevékenység Florida állam költségvetése számára évente 136 millió dollárt hoz adók és különböző egyéb bevételek formájában - ismertette a 65. NASCAR Kupasorozat első 2023-as versenyének otthont adó daytonai pálya elnöke.

Frank Kelleher hangsúlyozta, hogy a Daytonában működtetett pálya egyedül 800 millió dollár bevételt generál, miközben 12 ezer munkahelyet jelent éves szinten.

Azt is elmondta, hogy a Daytona körüli Volusia megye szakiskoláival szoros kapcsolatot ápolnak, s ezen oktatási intézmények végzős diákjai közül sokakat alkalmaznak a létesítmény fenntartásához szükséges munkakörökben. Hozzátette: többen egyetemistaként gyakornokként is visszatérnek.

A NASCAR versenysorozat 2023-ban 17 állomásból áll, június végén Nashville-ben zárul.

A NASCAR Kupa versenyeinek televíziós közvetítéseit tavaly átlagosan 3,7 millióan követték az Egyesült Államokban, ami növekedés 2021-hez képest, ugyanakkor jócskán elmarad a 2013-as 5,8 milliótól. A televíziós közvetítési jogok értékesítéséből a NASCAR (National Association of Stock Car Auto Racing) szériaautó versenyszervezet évente 800 millió dollár bevételt nyer a 2024 végéig életben lévő szerződése alapján.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....