Kecskemét

Összefogtak a közöny ellen a kecskeméti Mercedes-Benznél

2016.06.01.

Egy olyan dolgozói közösséget szeretnének kialakítani, amelynek tagjai saját maguk is aktív szerepet vállalnak az egymásra való odafigyelés és segítés terén.

A Mercedes-Benz Gyár, mint Magyarország egyik legnagyobb vállalata és Bács-Kiskun megye legtöbb főt foglalkoztató munkaadója a kezdetektől támogatja azokat a helyi és regionális kezdeményezéseket, amelyek közösséget és értéket teremtenek, valamint egészséges életmódra ösztönöznek. A több mint 4000 fős kecskeméti csapat aktív önkéntes partneri kapcsolatot épített ki különböző közhasznú szervezetekkel és egyesületekkel. Ennek keretében a vállalat munkatársai szabadidejükben számos helyi intézményben végeznek önkéntes munkát.

- Magyarországon gyakran halljuk, vagy mondjuk magunkról, hogy nagy szükségünk lenne a pozitív gondolkodásra és a változtatási hajlandóságra. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára szeretne ehhez is segítséget nyújtani a dolgozók számára (közvetve a környezetük számára) annak érdekében, hogy a mentális higiénia területén is eszközöket, segítséget kapjanak az érdeklődő munkatársak. Egy olyan dolgozói közösséget szeretnénk kialakítani, amelynek tagjai saját maguk is aktív szerepet vállalnak az egymásra való odafigyelés és segítés terén – mondta Ács László, a Mercedes-Benz Gyár HR-igazgatója.


Dr. Philip Zimbardo szociálpszichológus és Ács László.

Kifejtette: a Daimler vállalati kultúrájában kiemelt szerepet kap az egészségvédelem, a prevenció és a sport, amelyek részei a kecskeméti gyár átfogó egészségügyi és mentálhigiénés stratégiájának is. A dolgozóknak nem csak számos ingyenes sportolási lehetőséget kínál a gyár, de rendszeres egészségügyi szűrőprogramokon is részt vehetnek a munkavállalók, melynek egyik állomása volt Zimbardo professzor interaktív előadása.

A „Hősök Tere” kezdeményezés tudományos hátterét a Heroic Imagination Project (HIP) adja, ami azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a tköznapi hősiességet helyezi előtérbe, és a bátor irányítás, vezetés fontosságát hangsúlyozza. A HIP székhelye San Francisco-ban található, alapítója Dr. Philip Zimbardo szociálpszichológus, a Stanford Egyetem professzora.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.28
Miért fontos, hogy vagyontárgyaink valódi értéken legyenek biztosítva, és miért ne spóroljunk a....
2026.02.28
A hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton a közösségi oldalán azt írta, feltöltődött, tele....
2026.02.28
A BRFK kamerája mindent vett, a sofőrök 100 ezer forintos bírságra számíthatnak. ..
2026.02.28
Gorden Wagener, a Mercedes leköszönő dizájn főnöke osztotta meg közösségi médiáján az eddig soha....
2026.02.27
Ritkán látunk olyan mennyiségű havat, ami a 2026-os év elején megérkezett az országba. Vehettünk....
2026.02.27
Tovább erősítette nemzetközi jelenlétét az AutoWallis Csoport, és részben ennek köszönhetően 20....
2026.02.27
A Milan Cortina 2026 modell speciális limitált széria, melyet kifejezetten az olaszországi téli....
2026.02.27
A japán Kuhl Racing tuningcég egy rali ihlette átalakítást kínál a hátsókerék-meghajtású kupéhoz,....
2026.02.27
Vágvölgyi Zoltánt már ismerhetik az olvasók, ő az, aki előadásaiban megmutatja, milyen....
2026.02.27
A mindennapi igényekhez igazított, elérhető árú és kényelmes mobilitásról alkotott víziójához hűen....