Ford Mondeo

Összkerékhajtású Ford Mondeo és új Tourneo Custom a Team Sky flottának

2018.01.22.

A Tour de France versenyen aratott győzelem és a legjobb kerékpárcsapat címmel járó, sikeres évad után a Team Sky továbbra is mezőny élén száguld. A Ford új autókkal gyarapítja a csapat flottáját, amiben immár a Ford Intelligens Összkerékhajtásával (AWD) is felszerelt Mondeo ST-Line kombik és új Tourneo Custom személyszállítók is megjelennek.

A flottában emellett összkerékhajtású S-MAX, Edge és Transit modellek is szerepelnek, amelyeket a Team Sky már a Forddal való együttműködés 2016-os kezdete óta használ. Azóta a csapat összesen 73 győzelmet aratott, és az autók több mint 80.000 kilométert teljesítettek a különböző versenyeken, vagyis olyan távolságot futottak végig, mintha kétszer megkerülték volna a Földet.



Mindegyik járművet a legújabb, 2018-as Team Sky festés díszíti, a középen végigfutó híres kék sávval és persze a “adatmintázattal”, ami a Team Sky minden egyes győzelmét megörökíti, és amelyen immár a csapat 2017-ben aratott diadalai is szerepelnek. Az autók új fényezésén egy oldalsó fehér csík is látható, ami a csapat új fehér mezére utal.

- Büszkeséggel tölt el minket, hogy a négykerekű járművekkel szerzett szakértelmünkkel újra hozzájárulhatunk a Team Sky két keréken aratott győzelmeihez - nyilatkozta Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. “Olyan járművekre van szükségük, amelyek stabilan futnak, remek menetdinamikát kínálnak és rengeteg felszerelés beléjük fér – és itt jövünk mi a képbe.”



Az összkerékhajtású Mondeo ST-Line kombik lesznek a csapat legfontosabb kísérőautói, mivel ezek jól bírják a nehéz út- és időjárási viszonyokat, és akár 400 kilogrammnyi tartalék kerékpárt, kereket, italos palackot és szerszámot is elbírnak, sőt még egy nagyméretű hűtőláda is elfér bennük.

A megújult Tourneo Custom vadonatúj, prémium minőségű utastere a kategóriában egyedinek számító üléselrendezést kínál, mivel az autó hat különálló hátsó ülése ‘konferencia’ elrendezésben, vagyis egymással szemben is beállítható. Ezzel a rugalmas megoldással a versenyzők kényelmesebben utazhatnak a verseny helyszíne és a szállásuk között, és az autó komfortjának köszönhetően kipihenten érkeznek meg, hogy nekivágjanak az újabb versenyszakaszoknak.



- A Ford ugyanazokat az elveket vallja a kihívásokkal kapcsolatban, mint mi, a Team Sky tagjai. A Ford járműveinek fontos szerep jut a munkánkban, és a vállalat tudása és támogatása értékes segítséget jelent számunkra - mondta el Sir David Brailsford, a Team Sky csapatfőnöke. “2018-ban még több győzelemre számítunk, és örülünk, hogy az új évadnak úgy kezdhetünk neki, hogy a Fordot is magunk mellett tudhatjuk.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.05
Ki gondolná, hogy a világ legnagyobb dömpere nem a svéd Volvo, nem az amerikai Caterpillar, de még....
2025.12.05
Az Autós Nagykoalíció a 2025/2026-os tanévben is meghirdette az Autós Szakmák Tanulmányi Versenyét....
2025.12.05
Made in Európa.   ..
2025.12.05
Csütörtök este egy személy meghalt egy közlekedési balesetben Halbturn és Andau (Neusiedl am See....
2025.12.05
Az európai autóipar bealudt, majd elkezdte saját maga alatt vágni a fát. Az ilyen lépések eredménye....
2025.12.05
A két év múlva megvásárolható GR GT legalább 650 lóerős, V8-as ikerturbós benzinmotorra épülő....
2025.12.05
A Stellantis-csoporton belül működő Peugeot az elmúlt években több kihívással szembesült, de a....
2025.12.05
Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák. 2025. december 8-tól a jövő....
2025.12.05
A napokban állt Föld körüli pályára a Széchenyi István Egyetem iker műholdja a Hunity kisműhold....
2025.12.05
A közúti közlekedés legfőbb témája, a halálos és személysérüléssel járó balesetek csökkentése.....