portré és interjú

Ősz fejjel lesz buszvezető Kovács Pál - I. rész

2019.02.07.

Hitelre vette első Scania kamionját és azóta hű a márkához, az ’56-os születésű Kovács Pál. A Hódtrans tulajdonosának a vásárhelyi Volán volt az első telephelye, ma is kamionozik, ha kell, és hamarosan jogosítványt szerez autóbuszra is.

Nemrégiben, a Príma-díjátadó ünnepségen a Csongrád Megyei Év Vállalkozója elismerést is átadták Szegeden, köztük volt Kovács Pál teherfuvarozó, a Hódtrans Kft. tulajdonosa is. Akinek talán máshogy alakul az élete, ha több beruházás van a '80-as években, de a vízügyi szakközépiskolát végzett földmérő inkább a  Szegedi Volánhoz jelentkezett, hogy megszerezze a hivatásos autóvezetői jogosítványt. Ez 1985-ben sikerült is, miközben a nehézgépkezelői vizsgát is letette.

Kovács Pál a Volánnál szerezte meg első hivatásos jogosítványát

– Két évet írtam alá a jogosítványért a Volánnak, ott is kezdtem és bár kamionos akartam lenni, akkoriban nehéz volt bekerülni a nemzetközi csoportba – emlékszik vissza. Egy másik cégtől kezdett külföldi utakra járni, majd 1991-ben már magánvállalkozóként megvásárolta élete első vadonatúj kamionját. – Svédországból hoztam egy Scaniát, 180 ezer svájci frankba került, Németországból egy Schmitz pótkocsit 50 ezer svájci frankért, ami ugyan drágának számított, de a márka kínált hozzá nagyon jó fizetési feltételeket egy bécsi pénzintézeten keresztül. Akkoriban a magyar forint kamatok 30 százalék körüliek voltak, ma ettől "padlót fognánk"! 

– Már az elején arra törekedtem, hogy ne fuvarszervezőkön keresztül dolgozzak, egy seprűgyár volt az első nagy partner, Svájcba hordtuk az árut Lajosmizséről – emlékszik vissza. Hazafelé sem jöttek üresen, cigarettapapírt vittek az Egri dohánygyárba.

Portré a Scania magazinjában

Következő kamionjait már túlnyomórészt használtan vette, de mindegyik Scania volt, és ezeket igyekezett saját erőből megvásárolni. Az első alkalmazottat 1992-ben vette fel, ő azóta is a cégnél dolgozik, sőt fia is megfordult a vállalkozásnál. – Akkoriban volt a szállítás aranykora, jól jövedelmezett a szakma, aki elment a pótos IFA-val sört teríteni, tisztességesen megélt belőle – mondja, hozzátéve, a nemzetközi viszonylatban is magasabbak voltak a fuvardíjak a maiaknál és összehasonlíthatatlanul alacsonyabbak a költségek. Ő pedig minden pénzét visszaforgatta a vállalkozásba, és szépen fejlődött is, mert bőven volt munka.

Nagy előrelépés volt a cég életében, hogy 1997-ben a Külkereskedelmi Bank hiteléből meg tudta venni a Tisza Volán hódmezővásárhelyi kirendeltségét. Egészen pontosan: kivásárolta az üzletrészt az akkori kft.-ből. Így lett saját komplett fuvarozásra berendezkedett 22 ezer négyzetméteres telephelye, négy kocsiállásos műhellyel, raktárakkal, irodaházzal, nemzetközi, illetve belföldi szállításra alkalmas tehergépjárművekkel, munkagépekkel. 

Hamarosan maga is vezetheti ezt a buszt

– A Volán kénytelen volt eladni a kft.-ként üzemelő kirendeltségét. Az új törvény nem engedte, hogy állami vállalatnak saját kft.-je legyen, viszont visszabérelt egy műhelyt a helyközi és helyi járatos buszok karbantartásához – tudtuk meg.

Kellett saját telephely - amire pályáznia kellett, - mivel 10 kamion felett ez kötelező volt. Kovács Pál addigra már sok hódmezővásárhelyi céggel állt kapcsolatban, számos fuvarmegrendelése volt a városból és környékéről, így jól jött a telephely, viszont megmaradt a Hódtrans cégnév és a logó is.

Kovács Pál, mint hadiszállító

Törzsgárda: Kovács Pál szerint az üzleti sikernek három titka van. – Az első a vállalkozás alapvető stratégiájának gondos megválasztása –  szabad lehetőségek, megfelelő eszközök vásárlása. A második, hogy tárgyalások alkalmával beleképzelem magam a másik fél helyzetébe, neki mi az érdeke és azt próbálom az enyémmel egyeztetni, ami persze nem mindig sikerül – mondja, hozzátéve, fontos hogy akkor is barátsággal váljanak el. A harmadik nagyon lényeges a dogozók megbecsülése, – megkövetelem a fegyelmet, de próbálok mindig igazságos lenni és lehetőség szerint megfizetni őket, egy stabil, kiszámítható munkahelyet biztosítani – ezt tudják rólam. Kilencven százalékuk több mint 10 éve a cégnél dolgozik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.03.18
A Li Auto kínai elektromos járműgyártó bevétele 6,1 százalékkal rekordmagasra emelkedett a tavalyi....
2025.03.18
A Nissan Motor Co., Ltd. ismét elnyerte a CDP, egy globális környezetvédelmi civil szervezet....
2025.03.18
A Volkswagen-csoporthoz tartozó német luxusautó-gyártó Audi 7500 munkahely megszüntetését tervezi....
2025.03.18
Az Autós Nagykoalíció és az Autószerelők Országos Egyesülete a 2024/2025-ös tanévre is meghirdette....
2025.03.18
Baleset miatt megállították a forgalmat az M35-ös autópálya 43-as kilométerénél, Debrecen közelében....
2025.03.18
Egy hét, egy megye, 1348 megcsípett gyorshajtó. ..
2025.03.18
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események az Útinform jelentése alapján. ..
2025.03.18
Elsüllyedt egy Cybertruck egy kaliforniai kikötőben, eklatáns bizonyítékot szolgáltatva arra, hogy....
2025.03.17
Manapság egyre kisebb motorokból próbálnak egyre nagyobb hatékonyságot elérni, de mindig szempont a....
2025.03.17
Üzemanyagtilalom a régi autóknak: Az indiai benzinkutak kamerái képesek lesznek érzékelni a régi....