baleset

Öt autópálya-mérnökségi járművet ért baleset egy hónap alatt

2022.10.11.

Az autópályákon, gyorsforgalmi utakon dolgozók védelmére kérte az autósokat a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt., miután szeptember közepe óta öt autópálya-mérnökségi autót ért baleset: két dolgozójuk megsérült, három járművük totálkáros lett.

A cég az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében kiemelte: volt olyan eset, hogy fékezés nélkül hajtott egy jármű a terelőfényt folyamatosan használó útellenőri kocsiba, de rendszeresen előfordul, hogy az autósok nem hagynak kellő távolságot a munkát végző járművek és kollégáik mellett.

A tájékoztatás szerint a legutóbb kedd hajnalban történt ilyen baleset: egy kisteherautó hajtott bele hátulról, fékezés nélkül a gödöllői autópálya-mérnökség útellenőri autójába az M3-as autó-pályán. Egy dolgozó megsérült, őt a hatvani kórházban ápolják; az autó totálkáros lett.

Pénteken az M1-es autópálya leállósávjában egy a terelésben részt vevő autó bal oldali vissza-pillantó tükrét sodorta el egy kamion, egy másik kamion pedig meghúzta a kocsi oldalát - tették hozzá.

Az MKIF Zrt. hangsúlyozta: az autópályákon, gyorsforgalmi utakon szolgálatot teljesítő kollégáik azért dolgoznak, hogy a közlekedés zökkenőmentes és zavartalan legyen. Munkájuk fontos, ugyanakkor veszélyes is, ezért arra kérték a közlekedőket, hogy vigyázzanak rájuk.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj....
2026.05.01
Az ICDP áprilisi webinárján bemutatott megoldás szerint az autóipari márkastandardok ellenőrzése....
2026.05.01
A márkaimportőr jelentős árcsökkentést jelentett be a C5 Aircross SUV Hibrid 145 automata....
2026.05.01
Az orosz autópiacról kivonult nyugati gyártók helyét átvették a kínai márkák Oroszországban, az....
2026.05.01
„A 2026-os frissítéssel a Mazda 2 Hybrid a formatervezés, a kényelem és a biztonság terén is tovább....
2026.05.01
A német autóipar válsága és az európai biztonsági helyzet romlása egyre látványosabb szerkezeti....
2026.05.01
A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt:....
2026.05.01
Az egyhetes közlekedésbiztonsági akció hétfő rajtól – számolt be a police.hu ..
2026.05.01
A tervezett tömegrendezvények miatt a főváros több pontján is forgalomkorlátozásokra lehet....
2026.05.01
Két vízsugárral kellett oltani – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..