körforgalom

Öt év, 166 új körforgalom

2018.08.28.

Huszonöt éve még nem kedvelték az autósok, most viszont az egyik legkényelmesebb, leggyorsabb kereszteződés-típusnak tartják, sőt, ma már az év körforgalmát is megválasztják. Az elmúlt öt évben csak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 166 új körforgalmat épített.

Ma már furcsának tűnhet, de a rendszerváltás idején még nem volt könnyű dolga azoknak a mérnököknek, akik körforgalmak építését forszírozták. Hiszen – mint arra a Közlekedéstudományi Intézet egy korábbi kutatása is felhívta a figyelmet –, „hazánkban kezdetben sok erőfeszítésbe telt a körforgalmak elfogadtatása, mint balesetmegelőző megoldás.” Ez azonban gyorsan megváltozott, és „az 1990-es évek elején kezdetben jelentkező körforgalom-ellenességet felváltotta az a gondolkodásmód, miszerint a körforgalom a legtöbb kereszteződésbeli problémára megoldást nyújt."

A több száz körforgalom egyike

Ez a lelkesedés vezetett oda, hogy 1999 és 2005 között már nem csak a hagyományos, hanem a kétsávos körforgalmak is sorra épültek. A nagy lendület korántsem volt indokolatlan, hiszen a körforgalom – ha megfelelő helyen és módon alkalmazzák – gyors, biztonságos megoldást jelent. Ez utóbbira kevés friss adat áll rendelkezésre, ugyanakkor a Központi Statisztikai Hivatal 2016-ban kiadatott közlekedési statisztikai baleseti évkönyvében találni jelzésértékű számsorokat. Ezek szerint 2015-ben 5273 balesetet regisztráltak kereszteződésekben, és ezek közül csak 165 történt körforgalomban. Ezt árnyalja persze az, hogy körforgalom jóval kevesebb van az országban, mint hagyományos kereszteződés.

Ezzel együtt az útfejlesztéseknél továbbra is szívesen alkalmazzák a mérnökök a körforgalmat. Mint azt a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től megtudtuk, az elmúlt öt évben összesen 166 körforgalommal gyarapodott az országos közúthálózat. Azt viszont nem tudni, hogy összesen mennyi épült: az országban ugyanis összesen több mint 130 ezer kilométernyi útból a Magyar Közút Nonprofit Zrt. „csak” 32 ezer kilométerért felel. A fennmaradó mintegy 100 ezer kilométer önkormányzati kezelésben van, s azokon is számos új körforgalom található.

Egyszerű döntési helyzetet teremt a sofőrnek Forrás: NIF

Noha a Magyar Közút Nonprofit Zrt. is azt tapasztalja, hogy a "közvélemény általában pozitívan nyilatkozik a körforgalmakról”, hiszen egyszerű döntési helyzetet teremt a sofőrnek, folyamatos haladást és visszafordulási lehetőséget biztosít, biztonságosabb, a társaság arra hívta fel a figyelmet: nem lehet, nem szabad mindent körforgalmasítani. Mint írták, a körforgalmaknak is akad több hátránya: az például, hogy helyigényesek, nem jelölhető ki kiemelt irány, nem élvezhet előnyt a közösségi közlekedés, a gyalogos és kerékpáros átvezetések kényelmetlenek.

Érdemes megemlíteni azt is: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozat az idén A Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozat részként pályázatot hirdetett az „Év körforgalma” címmel. Az egysávos kategóriában az a szolnoki körforgalom nyert, amelynek közepén egy Mi-24-es harci helikopter kapott helyet. A többsávos létesítmények között pedig egy olyan létesítmény lett a győztes, amely a körforgalmak sokféle felhasználhatóságát igazolja. Egy jelzőlámpás, az M0-ás körgyűrű és a 11-es főút csomópontjában tavaly átadott körforgalom lett az Év körforgalma a többsávos kategóriában.

A helikopter utolsó landolása a szolnoki körforgalomban Fotó: MTI/Mészáros János

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....