FIAT

Öt új koncepció mutatja a Fiat új dizájnvonalát

2024.03.04.

Úgy tűnik, hogy a Fiat is gyökereihez nyúl vissza a villanyos korszakban. Az első modell már idén júliusban érkezhet, és tizenkét havonta jöhet egy újabb típus.

Letisztult, mégis színes, bohókás jövőt vetít elő az az öt koncepció, amit most leleplezett a Fiat. A Genfi Autószalont ugyan kihagyták, mégis erre az időszakra időzítették be a bejelentésüket, mi szerint a most bemutatott öt koncepció, öt valódi, jövőbeli modellt mutat meg, amik pontosan 12 hónapos eltéréssel fognak leleplezni minden évben. Az első már idén júliusban bemutatkozhat, és 2027-ig el leszünk látva új Fiat modellekkel, amik már természetesen az anyacég STLA padlólemezeire érkeznek majd.

Ennek megfelelően Olivier Francois vezérigazgató azt is megerősítette, hogy egyes piacokra fókuszált modellek helyett átállnak a globális kínálatra – ami nem biztos, hogy előnyös lépés egy olyan márka számára, mint a Fiat, aki épp az adott piacokra optimalizált modelljei miatt tudott sikeres lenni. A formavilág itt is nagyon hasonló, az Ioniq 5-höz hasonló négyzetes fényszóró elemekkel.

Minden esetre annyi biztos, hogy érkezik a legendás Panda utódja, ami valamelyest nagyobb lesz elődjénél. Ovális tetejét állítólag a Fiat torinói Lingotto építménye ihlette, aminek a tetején egy szintén ovális tesztpálya van. A gömbölyű formák odabent is visszaköszönnek, a műszerfalon, a kijelzőkön és még a fejtámlákon is, illetve uralkodóak az újrahasznosított anyagok vagy a bambusz betétek. Már azt is tudjuk, hogy nem csak villanyoksként, de hagyományos hajtásokkal is érkezik a következő Panda.

Ezen kívül bemutattak egy Fiat Stradához hasonló kisebb pickupot is, ami jelenleg a brazíl piacon sikeres, de már korábban is említették, hogy globálisan is működhetne. Van a koncepciók között két, látszólag egyforma méretű autó is, amik valószínűleg a C5X-hez hasonló, se nem szedán, se nem SUV-t vetítenek elő, fastback és hatchback farral. Végül az ötödik koncepció egy egyterűre hajazó, de terepes tulajdonságokkal felruházott családi autó.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
A sztráda főváros felé vezető szakaszán történt a karambol. ..
2026.09.22
Horváth Edének, a Rába egykori legendás vezérigazgatójának - akit már életében vörös báróként....
2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....
2026.09.21
Az elektromos autók gyártásához nem elég akkumulátort és megfelelő szoftvert fejleszteni:....
2026.09.21
A dolgozók nem akarják az állásukkal megfizetni a német autóipar válságának árát. Országos....
2026.09.21
Az elmúlt évtizedek során felhalmozott rozsdás és az enyészet prédájává vált járművek az....
2026.09.21
Miközben a Ford és a Ram különböző hibrid hajtásokkal próbálja csökkenteni nagy pickupjai....
2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....