A nyolcvan esztendős legenda, Paddy Hopkirk szeme még ma is felcsillan, ha eszébe jut győztes kisautója. – Jóllehet, kezdetben a Mini mindössze egy kis családi vállalkozás volt, műszakilag mégis rengeteg előnye volt a riválisokkal szemben. Fronthajtása és keresztben épített motorja hatalmas segítséget jelentett – egy apró autóval versenyeztünk a keskeny, taktikás szakaszokon, ami szintén előnynek bizonyult. Nagyon szerencsések voltunk: az autó nem hibázott, és minden összejött a kellő pillanatban – meséli a legendás, 37-es rajtszámmal és 33 EJB rendszámmal versenyző pilóta. Ő volt az, aki 1964 telén, a „hosszú kések éjszakájának” becézett szakaszon csapattársaival, a negyedik helyen végzett finn Timo Mäkinennel és az összetett hetedik helyezett, szintén finn Rauno Aaltonennel néhány tökéletes kilométer alatt új korszakot nyitott a Monte Carlo rali történelmében: a „három muskétás” korszakát.

A legendás 37-es

A klasszikus Mini Monte Carlo-ban elért diadaláról hatalmas szenzációként beszéltek a világ autósport-rajongói, ez a siker azonban nem a semmiből érkezett. A kisautót a Mini atyjaként emlegetett Sir Alec Issigonis tervezte meg, amikor a British Motor Corporation igazgatótanácsának elnöke, Leonard Lord 1956 végén felkérte, hogy alkossa meg a tökéletes kisautót. Issigonis a gyártó vezető tervezőjeként rendszeresen kikérte barátja, a népszerű versenyautó-konstruktőr John Cooper szakvéleményét, aki így a Mini megszületésének minden egyes lépéséből kivette a részét. A kocsi kezdetben mindössze 34 lóerős volt, elsőkerék-hajtása, könnyűszerkezetes építése, széles nyomtávja és méreteihez képest hosszú tengelytávja azonban olyan extrém fürge négyüléses kisautóvá tette.

A legendás Mini Cooper S 1960-ban debütált a Monte Carlo ralin. Három intenzív tanulóévet követően, 1963-ban Rauno Aaltonen megszerezte első kategóriagyőzelmét, majd egy évvel később, januárban rajthoz állt a négyhengeres, 1071 köbcentiméteres szívvel szerelt Mini, amelynek teljesítménye immáron 90 lóerő körül volt. Jóval erősebb volt, mint a korábbi modellek, de papíron még így is bőven elmaradt az olyan riválisokkal szemben, mint a Mercedes-Benz 300 SE vagy a Ford Falcon – ezek hathengeres és V8-as motorjai háromszor-négyszer erősebbek voltak. Paddy Hopkirk azonban a Monte Carlo rali hosszú egyenesekkel tűzdelt szakaszain sem hagyta, hogy riválisai jelentős előnyre tegyenek szert: mindent kipréselt az apró járműből, és a „hosszú kések éjszakáján”.

50 éve történt

– Abban az évben rendesen havazott, úgyhogy rengeteget gyakoroltunk és készültünk – emlékezik vissza Hopkirk. A Mini különösen jól mozgott lejtmenetben, így amit felfelé menet esetleg elvesztettünk, azt a lefelé vezető terepeken behoztuk, mondta a pilóta, aki bravúros versenyzéssel átvette a vezetést. A pontos kormányzás, a tökéletes kezelhetőség, a hibátlan gumiválasztás, Hopkirk tehetsége, és a hó, ami a nagyobb autókat egytől egyig lelassította, együttesen bebiztosította a szenzációs győzelmet.
Időben egy kicsit ugorva, a „három muskétás” elsöprő hármas diadalt aratott az 1966-os versenyen, amely egyúttal a legdrámaibb Monte Carlo rali volt mind közül. Mäkinen, Aaltonen és Hopkirk a rajtvonaltól egészen a célvonalig uralták a futamot, és végül ebben a sorrendben állhattak fel az abszolút győztesek dobogójára is, miután végigsöpörték a teljes '66-os mezőnyt.