Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrfőkapitányság

Ötven helyett 134-el hajtott, 468 ezer forinttal kimaxolta a bírságot

2025.11.20.

Lesodródott a kanyarban és fának ütközött Bajánál személyautóval egy 19 éves férfi, akiről kiderült, hogy ittasan és eltiltva a járművezetéstől ült volán mögé.

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1521-en lépték át Bács-Kiskun vármegyében. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468 ezer forint. A legmagasabb összeget kell fizetnie annak a sofőrnek, aki az 51-es számú főúton, lakott területen belül 134-el hajtott.

A vármegyében egy hét alatt 52 rendőri intézkedést igénylő baleset történt, amelyekben tizenkilencen sérültek meg, egy személy pedig életét vesztette. Az egyenruhások 17 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; ketten balesetet okoztak. Az ittas vezetők ellen eljárás indult, vezetői engedélyüket minden esetben bevonják.

Egy 19 éves férfi november 13-án hajnalban az 55-ös számú főúton, egy kanyarban letért az útról és fának ütközött. A balesetben a fiatal sofőr könnyebben sérült. A gyanú szerint  úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott.

Az intézkedés során kiderült, hogy a sofőr érvényes vezetői engedéllyel sem rendelkezik, mivel őt korábban több járásbíróság a vezetéstől eltiltotta. A közlekedési rendőrök a férfivel szemben büntetőeljárást indítottak ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségének gyanúja miatt.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....
2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....