taxi

Párjával párban - ékszerészből váltott taxizásra Zsigmond Noémi I. rész

2020.01.09.

Talán, ha fél tucat női taxis van Szegeden, egyikük Zsigmond Noémi, kétgyermekes családanya, aki párjával váltva dolgozik egy Opel Astrán. A tanulópénzt ő is megfizette.

Először gyors- és gépírónak tanult, majd, Hansági Ferenc vendéglátó-ipari szakközépiskolában érettségizett Zsigmond Noémi, aki ezt követően közel 20 évet dolgozott Szeged, illetve az ország egyik legnagyobb ékszerész cégénél. – Szerettem volna többet keresni, egyedül nevelek két gyereket, valamit meg kellett próbálni. Ékszereket egyre kevesebbet vásárolnak, manapság inkább telefonokat vesznek az emberek, még ajándékba is – magyarázza a taxizásra váltás okát.

Noémi sok autót hajtott az Astra előtt.

2003-ben szerezte meg a jogosítványt személyautóra a szegedi Stop autós iskolába, de mindig volt a családjukban autó. Például egy Suzuki Swift, az literes jó kis kocsinak bizonyult, de már ott állt az öreg, kézi szívatós Mazda 323-as is a ház előtt. Kezdő autónak jó volt, bár kora már közelített a 18 évhez és télen bizony hol indul, hol meg nem – és az utóbbi sem volt ritka.

– Volt egy Citroën LNA autónk is, 650 köbcentis, azt hitték, hogy motor, amikor mentünk átíratni. Azóta sem jött velem szemben, s nem is láttam ilyen kocsit sehol. Traktor hangja volt, pezsgőt bontottak a házban a lakók, amikor eladtuk – emlékszik vissza a nem mindennapi járgányra Noémi. (A 652 köbcentis, 34 lóerős, puritán kis autóból valóban nem sok gurul a hazai utakon.

Taxidroszt Szeged főterén.

Volt Ladájuk, majd egy 94-es évjáratú, Toyota Corolla, az 1,3 literes motorral szerelt autót nagyon kedvelte – ahogy fogalmaz – jól gyorsult, ment, mint a golyó. Ezt utólag még felértékelte az után érkező Škoda Felicia. Megtudjuk, a váltás kényszerű volt, beléjük mentek és a biztosító nem fizetett annyit az addigra már alaposan avultatott Corollára, hogy abból hasonlóállapotú használt modellre teljen - csak a Feliciára futotta a pénz.

Utána egy 1,2 literes Toyota Yarist hajtott Noémi, majd következett mai autója, egy 2004-es évjáratú Fiat Punto II. – Igazából csak a szervokormány hiányzik belőle, nehéz a kicsi helyekre beállni vele, amikor azután ráadásul rossz felnivel mentek fel a gumik, egyáltalán nem lehetett kormányozni. El nem adom, semmi baja. A mai autók tele vannak elektronikával, ez pedig egyszerű szerkezet, nem áll meg alattam ok nélkül – érvel a már korosodó Punto mellet, hozzátéve, úgysem kapna érte annyit, amennyit neki ér.

Ma már sok "ketyere" kell a taxiba.

Zsigmond Noémi még ékszerészként jött össze a párjával, aki Szeged legnagyobb társaságánál, a Rádió Taxinál dolgozott, és egy idő után felmerült, ő is megpróbálhatná a taxizást. Szó szót követett, majd megszületett a döntés. – Kellett egy új friss úrvezetői KRESZ vizsga, plusz persze a PÁV II., amit csak Budapesten csinálnak meg. Mindkettő sikerült elsőre, a kocsiba természetesen bele kell szereltetni az URH-t, kötelező a mobil pénztárgép, amit évente egyszer 21 ezer forintért ellenőriznek – sorolja. Plusz persze a taxióra, ami alap, és egyre több már a bankkártyaolvasó, az ő autójukban is van, egyre inkább igénylik az utasok.

Egy Volkswagen Passat kombival kezdte a taxizást Noémi, dízellel és nagyon szerette. Jó állapotban volt, de túlkorossá vált, azaz betöltötte a tizedik évét és nem lehetett már tovább taxizni vele, jól járt, aki megvette. – A mostani autónkat a párom intézte, vele közösen hajtjuk, nem volt még 100 ezer kilométer az Opel Astra J modellben, amikor hozzánk került. A kombi karosszéria pedig célszerű a csomagok miatt – mondja, hozzátéve ő jellemzően reggel 8 órától délután 3-ig dolgozik rajta. Így el tudja indítani a gyerekeket a suliba. Már nagyok, 13 és19 évesek, külterületről jönnek be egyszerre, de hazafelé már mindenki úgy indul, ahogyan végez, de néha a visszautat is sikerül egyeztetni.

A cikk második részét itt olvashatja.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2021.10.17
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a Nemeskeresztúr és Jánosháza közötti útszakaszon -....
2021.10.17
Nagyon ritka és egyre ritkább lesz a jövőben igazi gyöngyszemet találni. A Lexus LC500 minden....
2021.10.17
A friss háromszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője vasárnap....
2021.10.17
Egyre izgalmasabb az autóipari verseny az Egyesült Államokban, és van esély rá, hogy nem a General....
2021.10.17
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Biztos, ami biztos. ..
2021.10.17
A moszkvai közlekedési hatóság vezetője, Maxim Likszutov bejelentette, hogy az autonóm technológiák....
2021.10.17
Fantasztikus versenyzéssel idei legjobb helyezését érte el a HUMDA Magyar Autó-Motorsport....
2021.10.17
Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom - írja a Katasztrófavédelem honlapja. ..
2021.10.17
A magyar rendőrök a belga hatóságok által körözött Audit foglaltak le, ezúttal a Röszke autópálya....
2021.10.17
Üzbegisztánban megkezdődött a Renault-ok összeszerelése orosz pótalkatrészekből. Kaptur és Arkana....