A Vas megyei Balozsameggyesen (ma Meggyeskovácsi) született, tanító szülők kilenc gyermeke közül negyedikként. 1946-ban érettségizett a szombathelyi Faludi Ferenc Gimnáziumban, a Budapesti Műszaki Egyetemen 1950-ben kapott gépészmérnöki diplomát. A budapesti Gépipari Tervező Intézet mérnökeként dolgozott, 1952-től Kazinczy László meghívására tanársegédként oktatott az egyetemen, professzorával közösen több tankönyvet írt. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után, novemberben leendő feleségével menekült Ausztriába, egyedül a diplomáját vitte magával.



1957 tavaszán került Amerikába, a New Jersey-i menekülttáborba, de öt nap múlva állást kapott: a General Motors frissen felállított detroiti kísérleti laboratóriumába vették fel. Mivel angolul akkor még nem beszélt, eleinte műszaki rajzolóként dolgozott, néhány hónap múlva került mérnöki beosztásba. A jármű és a talaj kölcsönhatását vizsgálta, terepjárók, lánctalpas járművek kifejlesztésével foglalkozott, elsősorban a hadsereg számára, közben a Michigani Egyetemen posztgraduális tanulmányokat folytatott. 1961-ben áthelyezték Santa Barbarába, a GM villamos-meghajtású járművek kutatóközpontjába, 1967-től a GM elektronikai részlegének műszaki igazgatója volt. A GM az Apollo-program 1961-es meghirdetésétől kezdve együttműködött az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA).

Pavlics vezető mérnökként vett részt a bolygók felszínén közlekedő távirányítású és ember vezette terepjárók tervezésének, fejlesztésének kutatómunkájában. A NASA kezdetben azt fontolgatta, hogy az űrhajók legénységét és egy nagy, zárt terepjáró laboratóriumot (Molab - Mobility Laboratory) juttatnak a Holdra külön rakétával, de erre nem volt elegendő pénz. Pavlicsék ezért különleges, kis méretű, összehajtogatható holdjárművet terveztek, amelyet el lehetett volna helyezni a holdkomp egyik kihasználatlan sarkában.



A NASA űrrepülési központjának teljhatalmú igazgatóját, Wernher von Braunt eredeti ötlettel győzték meg: távirányítással a szobájába manővereztek egy Pavlics által készített, kicsinyített holdjárót. A Boeing és a GM néhány héten belül megbízást kapott a Lunar Roving Vehicle (LRV) megépítésére. A világ első Földön kívüli járművét Santa Barbarában 400 ember 18 hónap alatt készítette el. A munka során figyelembe kellett venni a holdterep nehézségeit, a nagy hőingadozást, a minimális légnyomást, valamint azt, hogy miközben a gravitáció a földi egyhatoda, a járműre ugyanakkora tehetetlenségi erők hatnak.

Minden idők legdrágább autója egy karosszéria nélküli földi autóhoz hasonlított. Hossza 3,1 méter, szélessége 2,3 méter, tömege 200 kg volt, és 490 kg terhet bírt el, de csak a Holdon, a Földön ekkora súly alatt összeroppant volna. Botkormánnyal lehetett irányítani, nagy nyomtávolsággal és mély súlyponttal tervezték. A titánacélból szőtt kétrétegű kerekek (Pavlics szabadalma) mindegyikét külön villanymotor hajtotta, az áramellátást ezüst-cink elemek szolgáltatták. Az első LRV 1971-ben, az Apolló-15 expedícióval jutott a Holdra, és 27,8 kilométert tett meg.



1972-ben két űrhajó is magával vitt egy-egy példányt: az Apollo-16 asztronautái 26,6 kilométert utaztak vele, az Apollo-17 roverével 35,9 km-t tettek meg, és felállították a holdi sebességrekordot (18 km/óra). A három autó ma a Hold három különböző pontján parkol. Pavlicsot a GM áthelyezte 1978-ban Európába, Bécsbe költözött, hogy ipari kapcsolatokat építsen Magyarországgal és a kelet-európai országokkal. Ő érte el, hogy a győri Rába gyár hátsó hidakat szállíthasson teherautókhoz Angliába és Detroitba, részben ennek köszönhető, hogy a GM később Szentgotthárdra telepítette az Opel egyik gyárát.

1980-ban áthelyezték Németországba, a rüsselsheimi Opel gyárban minőségellenőrzési igazgatóként vett részt az Opel Corsa kifejlesztésében, 1982-től zaragozai gyártásának megszervezésében. 1984-ben visszatért a GM Santa Barbara-i részlegéhez, ahol a távlati kutatás vezetője lett. 1988-ban nyugdíjba vonult, mérnöki szaktanácsadói vállalatot alapított. A Pavlics Engineering vezetőjeként 1991-ben részt vett a Santa Barbara-i elektromos meghajtású autóbuszok kifejlesztésében és a közösségi közlekedési hálózat beüzemelésében, melyet később más városok is alkalmaztak. A NASA szaktanácsadójaként 1996-ban részt vett a Pathfinder űrszonda távirányítású Mars-járműve, a Sojourner kifejlesztésében, majd 2003-ban a Mars Exploration Rover program két Mars-járója, a Spirit és az Opportunity tervezésében.



Ezután a NASA Constellation programjában egy járműcsalád kifejlesztésén dolgozott, de a programot felfüggesztették, így ténylegesen is nyugdíjba vonult. 1971-ben az Apolló-program sikeréért, 1972-ben a holdautó kerekének kifejlesztéséért kapott NASA-díjat. 2008-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést "a Holdjáró (Lunar Roving Vehicle) létrehozásának kezdeményezéséért, megalkotásáért, mérnöki életművéért, valamint a magyar-amerikai ipari, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok előmozdítása érdekében végzett munkásságáért". 2010-ben a Magyar Mérnöki Kamara tiszteletbeli tagjává választotta, a szervezet Gépészeti Tagozata pedig Botka Imre-díjjal tüntette ki.