eleketromos autó

Pénz nem számít, ha Beckham ajándékoz

2022.05.06.

Van, aki nemcsak gazdag, de stílusosan lepi meg gyermekét az esküvőjén.

David Beckhamnek volt stílusa a pályán, magánéletében sem hazudtolta meg magát, neki már rég nemcsak hobbija, hanem mestersége is az autó. 

Több híres sportoló példája is igazolja, hogy nem rossz döntés istállót alapítani, ahogy tette Jack Brabham, Bruce McLaren, a ralilegenda Sebastien Loeb és a túraautóbajnok Michelisz Norbert.

A focisták is autórajongók, többségük komoly kollekcióval rendelkezik, Beckham ennél merészebbet lépett, és iparosként is beszállt a bizniszbe. Első lépcsőben a Jaguar kínai marketingkampányának főszereplője lett, és az F-Type kupét, az XJ-t és az XE modelleket népszerűsítette a márka követeként.

Grecale nagykövete

Később a vietnami VinFest márka arcaként népszerűsítette a BMW alapokra épített Lux modelleket, aztán globális szerepet vállalt a Maserati Grecale kampányában.

Közben lépett egy merészebbet, beszállt a klasszikus modelleket, teherautókat és kommunális járműveket villamosító Lunaz cégbe, melybe az alapító David Lorenz szervezte be. A vállalkozás annyira sikeres, hogy növelnie kellett kapacitását az angliai Silverstone Technology Cluster területén. A dinamikusan növekvő megrendeléseket és az egyre nagyobb bevételt a dúsgazdag ügyfeleknek köszönheti, hiszen már eddig is több Rolls-Royce, Range Rover, Jaguar, Bentley Continental Flying Spur modellt villamosítottak.

Vissza a régi szerelemhez

A három lábon álló Lunaz Group része a Lunaz Design klasszikus autókat újít fel és villamosít. A Lunaz Applied Technologies flottákkal foglalkozik, míg a Lunaz Powertrain készíti a saját fejlesztésű moduláris hajtásláncokat, jelenleg már teherautókhoz, kommunális járművekhez, többek között kukáskocsikhoz és buszokhoz is. A Lunaz 2024-ig ötszáz új mérnökképesítésű munkatársat vesz fel. Nem mellékesen közben teljesítik híres tulajdonosuk megrendelését, aki visszatért régi szerelméhez. Na nem a focihoz, hanem a klasszikus brit márkához, melyről így nyilatkozott: „Mindig csodáltam a Jaguárokat stílusuk és motorhangjuk miatt, mert ma is a klasszikus brit autók hangulatát idézik.”

Ez bizony csendesebb

Némileg ellentmond ennek legújabb projektje, melynek keretében egy klasszikus Jaguárt építettek elektromos hajtásúra, ami nem éppen klasszikus motorhangon szól.

A gyönyörű karosszéria maradt, de kidobták a benzinmotort, helyére Hyper 9-es jelzésű, kefe nélküli, 120 kilowattos teljesítményű villanymotort, 48,5 kWh-s akkumulátort építette, ezzel egy töltéssel 225-320 kilométernyi a hatótávolsága. A pakk maximális töltési sebessége 29 kW, ami két órás tankolást jelent.

Nászajándék

Az elektromos hajtású Jaguar XK140 Open Two Seater (OTS) by Lunaz típust Beckham Brooklyn nevű fia és menye, Nicola kapta esküvőjük alkalmából az Egyesült Államokban, Palm Beachben. A Beckham által megrendelt és egyedileg készült, tiszta üzemmódú klasszikust a vállalat 120 fős, kézművesekből, tervezőkből és elektromos jármű (EV) technikusokból álló csapata építette át több ezer munkaórával a Lunaz otthonában, az angliai Silverstone-ban.

Színének neve és az autó ára is titok

Ez az 1954-es XK140 gyönyörű világoskék színben pompázik. Minden Lunaz-ügyfélnek lehetősége van arra, hogy egyedi színt nevezzen meg. Az ügyfél kérésére ennek a különleges színnek a neve titokban marad. A teljesen felújított és felújított belső tér világos krémszínű, amely kortárs kifejezést kínál az autó klasszikus esztétikájához. Mint minden Lunaz-klasszikusban, a modern technológiát diszkréten elrejtették. A tárcsák és kapcsolók hűen tükrözik az eredeti Jaguar dizájnt, de finom frissítésekkel, amelyek információt nyújtanak az akkumulátor töltöttségi szintjéről és a kortárs funkciók működtetéséről.

A vezető emellett a korszerűsített fékek, felfüggesztés és kormányzás előnyeit is élvezheti; így ez a legünnepeltebb brit autóipari ikon olyan autóvá válik, amelyet minden nap lehet vezetni és élvezni.

Az átalakító brit Electrogenic cég a az igényes restauráló és átépítő munkáért általában húszmillió forintnyi fontot szokott számlázni, de erről a munkáról nem adtak ki hivatalos információt. Korábbi megbízatásukat nyereségesen zárták, hiszen az 1961-es Rolls-Royce Phantom villamosítása 400 ezer fontba, a Silver Cloud 350 ezer angol fontba került.

A főnök mondta

David Lorenz, a Lunaz alapítója és vezérigazgatója így adta át a kész autót: Megtisztelő feladat e gyönyörű, villamosított Jaguar XK140-es, mellyel áthidalhatjuk a szakadékot David Beckham szakmai élete - ahol a Lunaz befektetője - és családi élete között. Ez a figyelemre méltó autó tökéletes ajándék, Brooklyn fia és menye, Nicola esküvőjére. A Lunaz e rendkívüli elektromos klasszikus autója minden tekintetben egy fényes, pozitív jövőt szimbolizál.

Lorenz a ceremónián jelentette be, hogy Beckham mellett a Barclay, a Reuben és a Dallal családok is a Lunaz cég fő részvényesévé váltak.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.27
Ritkán látunk olyan mennyiségű havat, ami a 2026-os év elején megérkezett az országba. Vehettünk....
2026.02.27
Tovább erősítette nemzetközi jelenlétét az AutoWallis Csoport, és részben ennek köszönhetően 20....
2026.02.27
A Milan Cortina 2026 modell speciális limitált széria, melyet kifejezetten az olaszországi téli....
2026.02.27
A japán Kuhl Racing tuningcég egy rali ihlette átalakítást kínál a hátsókerék-meghajtású kupéhoz,....
2026.02.27
Vágvölgyi Zoltánt már ismerhetik az olvasók, ő az, aki előadásaiban megmutatja, milyen....
2026.02.27
A mindennapi igényekhez igazított, elérhető árú és kényelmes mobilitásról alkotott víziójához hűen....
2026.02.27
A SEAT & CUPRA egy sorsdöntő évben koronázza meg átalakulását a CUPRA Raval bemutatásával. Ez a....
2026.02.27
A kecskeméti Mercedes-gyár tovább bővül; az idén már 140 új munkatársat vettek fel, így a létszám....
2026.02.27
A Classic Himalayan Drive 2025 mezőnyének egyik autója különösen nagy feltűnést keltett: egy....
2026.02.27
Kína belső égésű motorral szerelt személyautó-piaca hat év alatt drámai mértékben zsugorodott. A....