Forma-1 Monacói Nagydíj

Perez kocsija megsemmisült, Leclerc régi „átkot” tört meg a monacói F1-es futamon

2024.05.26.

A hazai közönség előtt szereplő Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat, így a sportág történetének első hercegségbeli győztese lett Monte-Carlóban.

Fotó: Ferrari

A 26 éves monacói pilótának ez az idei első, pályafutása hatodik futamgyőzelme az F1-ben. Leclerc karrierje során harmadszor indult az első helyről Monacóban, de most először tudott nyerni ott, illetve csaknem két év szünet után diadalmaskodott ismét F1-es versenyen, ugyanis legutóbb ez 2022. július 10-én sikerült neki Ausztriában. A Forma-1-ben Monte-Carlóban eddig egy harmadik hely volt a legjobb eredmény monacói versenyzőtől, az 1950-es első itteni viadalon Louis Chiron állt a dobogó alsó fokára.

Leclerc mögött Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője ért célba másodikként Monte-Carlóban, míg a harmadik hely a másik Ferrarit vezető spanyol Carlos Sainz Junioré lett.

A rajt után szinte azonnal piros zászlóval félbe kellett szakítani a futamot, a mezőny hátsó felében ugyanis Kevin Magnussen (Haas) túlságosan rámenős volt Sergio Pérezzel (Red Bull) szemben, a két autó összeért, Pérez a szalagkorlátnak csapódott, autója pedig eltalálta Nico Hülkenberg (Haas) versenygépét is. A látványos, de versenyzők sérülésével nem járó baleset nyomán rengeteg törmelék került a pályára, így leállították a száguldást. A hármas ütközéssel szinte egy időben, pár másodperccel korábban az első kanyarban Sainz megpróbálta megtámadni a második helyről rajtoló Piastrit, a manőver közben a Ferrari bal első kereke hozzáért a McLaren oldaldobozához, így Sainz bal első defekt miatt a pálya szélére sodródott.

Az újraindításra Sainz autóját rendbe hozta a csapat, így a spanyol oda tudott állni az újabb állórajthoz: a startot a pole pozícióból kezdő Leclerc jól kapta el, megtartotta az első helyet, mögé sorrendben Piastri, Sainz és Lando Norris (McLaren) sorolt be. Az állás a versenytáv feléig semmit sem változott az élmezőnyben, ugyanakkor a Ferrari és a McLaren csapatai között komoly taktikai csata alakult ki. Leclerc és Sainz, valamint Piastri és Norris is folyamatosan rádiós kapcsolatot tartott a csapattal, mivel mind a négyen egyeztettek a boxutcában lévő szakemberekkel arról, hogy hogyan lehetne megnyerni a viadalt.

A hajrában aztán a négyes egyik résztvevője és csapata sem húzott semmi váratlant, Leclerc a starttól a célig az élen haladva emlékezetes győzelmet aratott, Norris pedig Piastri és Sainz mögött célba hozta negyedikként a másik McLarent.

A címvédő és az összetettben most is az élen álló, háromszoros vb-győztes Max Verstappen (Red Bull) hatodik lett.

A világbajnoki idény két hét múlva Montrealban, a Kanadai Nagydíjjal folytatódik.

Végeredmény, Monacói Nagydíj, Monte-Carlo (78 kör, 260,286 km, a pontszerzők):

1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 2:23:15.554 óra

2. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 7.152 másodperc hátrány

3. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 7.585 mp h.

4. Lando Norris (brit, McLaren) 8.650 mp h.

5. George Russell (brit, Mercedes) 13.309 mp h.

6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 13.853 mp h.

7. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 14.908 mp h.

8. Cunoda Juki (japán, RB) 1 kör h.

9. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1 kör h.

10. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1 kör h.

leggyorsabb kör: 1:14.165 perc (Hamilton, 63. kör)

pole pozíció: Leclerc

A vb-pontversenyek állása 8 futam után (még 16 van hátra):

1. Verstappen 169 pont

2. Leclerc 138

3. Norris 113

4. Sainz 108

5. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 107

6. Piastri 71

7. Russell 54

8. Hamilton 42

9. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 33

10. Cunoda 19

11. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 11

12. Oliver Bearman (brit, Ferrari) 6

13. Nico Hülkenberg (német, Haas) 6

14. Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 5

15. Albon 2

16. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1

17. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1

18. Gasly 1

 

Csapatok:

1. Red Bull 276 pont

2. Ferrari 252

3. McLaren 184

4. Mercedes 96

5. Aston Martin 44

6. RB 24

7. Haas 7

8. Williams 2

9. Alpine 2

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.06.17
A hétvégén kerül sor a részben már felújított Hungaroringen az International GT Open nagytúraautós....
2024.06.17
A közelmúltban átadott, Tolnát és Bács-Kiskun vármegyét összekötő Tomori Pál híd közelében....
2024.06.17
A címvédő Nagy Norbert nyerte az autós hegyi Eb németországi állomását és továbbra is vezet. ..
2024.06.17
Egymást érik a súlyos esetek az M3-as autópályán: Mezőkövesd térségében baleset, Bagnál autótűz....
2024.06.17
Jet-ski élménynappal, mentett kutyák strandolásával, és vegán ebéddel ajándékozza meg a Jet Power....
2024.06.17
A BMW 2-es Coupé párját ritkítja a kompakt szegmensben, hiszen extrovertált sportosságát és mérnöki....
2024.06.17
Megérkezett az első Budapesten összeszerelendő CAF-villamos kocsiszekrénye a megrendelt és gyártás....
2024.06.17
Kisteherautóval karambolozott egy terepjáró az M7-esen, Székesfehérvár és Pákozd között, közölte a....
2024.06.17
Csaknem másfél millió kilométert futott hat év alatt egy Toyota Tundra motorgenerál nélkül. Az autó....
2024.06.16
Ötven vadonatúj csuklós dízelautóbuszból álló flotta érkezik jövőre a fővárosba. A modern,....