gépjárműpiac

Piaci részesedése megtartásában bízik a Peugeot 2026-ban Magyarországon

2026.02.19.

A Peugeot, a Stellantis csoport legtöbbet értékesített márkája 546 ezer autó eladásával 2025-ben még mindig a 8. helyet foglalta el az európai újautó-piacon, miközben egymás után érkeznek a kínai szereplők; a piaci részesedés megtartása az idén sokrétű kihívások elé állítja a francia eredetű márkát – erről beszélt Rémi Gábor, a Peugeot márkaigazgatója Budapesten sajtótájékoztatón.

A magyarországi újautó-piacon a Peugeot jól teljesített 2025-ben, a 3484 eladott személyautó és kisteherjármű 18,6 százalékos növekedést takar. Ez ugyanakkor 2,28 százalékos részesedést biztosított a márkának Magyarországon, ahol tavaly összesen 153 105 új személyautót és kisteherautót adtak el, 4,6 százalékos piaci bővülés közepette.

Az eladott új Peugeot-ok 72 százaléka, 2514 jármű személyautó volt, 970 pedig teherjármű, az előbbiek értékesítése 32 százalékkal emelkedett, az utóbbiaké 6,4 százalékkal csökkent 2025-ben.

A Peugeot eladásainak túlnyomó része, 78 százaléka tavaly már hibrid jármű volt, és még mindig magas, több mint 9-9 százalék a benzin, illetve dízel üzemanyagot használó járművek aránya. Elektromos meghajtással 62 személyautót és 79 teherjárművet értékesített a Peugeot, mindkét kategóriában erős volt a növekedés.

A következő időszak jelentős kihívásai között említette a márkaigazgató az új technológiák alkalmazását, a gyártók számára szigorodó előírásokat, az erőltetett elektrifikációs folyamatot, a bonyolult szoftveres háttér miatt az autók magasabb karbantartási igényét. A klasszikus gyártóknak meg kell küzdeniük a fogyasztói bizalomvesztéssel is a piacra újonnan belépő szereplőkkel párhuzamosan – tette hozzá.

A Peugeot a műszaki fejlesztésben látja a választ, illetve olyan konstrukciókban, amelyekkel növelni lehet a jármű másodpiaci értékét is. Az idén megjelenő modellek új motorpalettával szereltek, megjelenik közöttük az 1,2 literes motorcsalád új generációja, ennek a kedvező emissziójú, takarékos motornak az egyik gyártóbázisa Szentgotthárdon van.

Szintén erősítheti a márkahűséget a nemrégiben bevezetett 8 éves garancia, amely a cég adatai szerint a nyolcéves használtjármű-park 90 százalékát, a kisautók esetében a 100 százalékát lefedi.

A Peugeot márka forgalmazója Európában az Emil Frey csoport, amely tavaly 640 ezer járművet értékesített a kontinensen. Magyarországon 23 szerződéses márkakereskedő működik 28 helyszínnel, a tervek szerint az idén két új telephely nyit meg.

MTI

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.05
Megérkezett a ragyogó tavaszi napsütés, ezzel pedig nagyobb figyelem jut az autónk megjelenésére,....
2026.04.05
60 évvel ezelőtt, 1966. március 10-én a 36. Genfi Autókiállítás mutatkozott be a Lamborghini Miura....
2026.04.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Húsvétkor pont egy nyulat? ..
2026.04.05
Jó okuk van rá, vagy ez csak egy összeesküvés-elmélet?   ..
2026.04.05
A BMW Group megújult müncheni gyára hatékonyabban, rugalmasabban és digitálisabban várja a Neue....
2026.04.05
Az ICDP szerint az autóvásárlás fontossága nem a költségben, hanem az érzelmekben rejlik — és ez....
2026.04.05
Ha egy ittas sofőr balesetet okoz, nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a biztosítási....
2026.04.05
A Jeep és a Mopar által jegyzett Jeep Performance Parts az Egyesült Államokban lévő Moabban....
2026.04.05
Új forgalmi renddel nyílik meg május elsejétől a gyalogosok előtt a pesti alsó rakpart: az....
2026.04.05
A Korean Air után a Dél-Koreai Köztársaság második legjelentősebb légitársasága, az Asiana Airlines....